HAJÓSNÉ FÜLEKI ERZSÉBET  

 

 

 

Önéletrajz

 

1976. augusztus 18-án születtem Sopronban. Fertőbozról jártam át Nagycenkre először óvodába, majd itt végeztem el az általános iskolát.

  1998-ban férjhez mentem Hajós Zoltánhoz, így Gyóróba kerültem. Két gyermekem van, Dzsenifer lányom és Adorján nevű fiam.

   Kétkezi munkát végeztem, de egészségi állapotom megromlott, ezért lerokkantasítottak.

Az idén visszaminősítettek munkavállalónak, bár egészséges nem vagyok. Szerencsémre sikerült itt Gyóróban elhelyezkednem a polgármesteri hivatalnál, ahol gondozom a virágágyásokat, az orvosi rendelőt és augusztustól a templomdíszítést is elvállaltam.

   A versírást már általános iskolában elkezdtem, de önbizalom hiánya miatt mind megsemmisítettem.

   Néhány éve kezdtem el újra kiírni magamból az érzéseimet. Másképp látom a világot, és most már nagy álmom, hogy verseim egyszer majd eljutnak másokhoz is.

 


 

Füleki Erzsébet versei elé

 

Erzsit az élet számtalan csapással, tragédiával sújtotta.  Azon kevesek közé tartozik, akik valami nagyszerű emberi tartás legyőzhetetlen erejével mindig képesek felállni, megújulni, a sorsot bölcsen elfogadva még alkotni, teremteni is. Juhász Ferenc költő sorai jutnak eszembe: 

 

"... naponta lerogyok, száz golyó szügyemben,

naponta fölkelek százszor teljesebben,

naponta meghalok három-milliárdszor,

naponta születek három-milliárdszor,…”

Juhász Ferenc: A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából /részlet/

 

 

 Füleki Erzsébet költeményeit szeretettel ajánljuk tisztelt olvasóink figyelmébe!

 


 

Új versek

 

 

Nem lehet feladni az életet

 

Nem lehet feladni az életet,

Számon kérik minden perced.

Ma magadért, holnap másért

Nyújtod segítő kezed.

Nem lehet feladni az életet,

Számon kérik minden perced.

Szót, mosolyt várnak tőled

A megfáradt lelkek.

Hol az idő kerget, itt és itt a helyed!

Nem lehet feladni az életet,

Számon kérik minden perced.

Dobogó szívek vesznek körül,

Csak rád figyelnek,

Néznek, hogy éled életed.

Nem lehet feladni az életet,

Számon kérik minden perced.

Kezét helyezné valaki kezedbe,

Szorítaná, bátorítsd szívemet

Látod, ez az igazi szeretet, az igazi élet.

 

 

Néma csend honolt

 

Akkor még semmiről sem volt szó,

Néma csend honolt,

Halk lüktetés, fájó gondolat.

Akkor még semmiről sem volt szó,

Néma csend honolt,

Érzések gyúltak, szíved harsogott.

Akkor még semmiről se volt szó,

Néma csend honolt,

Remegés, egy óvatlan mozdulat.

Akkor még semmiről sem volt szó,

Néma csend honolt,

S tört a csend, kiáltó,

Fájdalmas szavak.

Akkor még semmiről sem volt szó,

Néma csend honolt,

Éles szavak után

Hosszú csend, némaság maradt.

 

 

Érzés

 

Miként szól a szív, ha eljő az éj?

Néma csend, dühöngő vihar kavarog

Odabenn.

Látni képtelen az ember,

Érző lény,

Kit csak a fájdalom

Sújt sajgón, remegőn.

Miként szól a szív, ha eljő az éj?

Halk suttogás, szelíd ölelés

Érzés, érző emberé, ki képes életben maradni.

Miként szól a szív, ha eljő az éj?

Szemet lehunyni képtelen,

Ébren álmodó valóság,

Sötét csend honol remegő szívében.

 

 

Légy te az első

 

Légy te az első, ki kezet nyújt,

Segítőn integet.

Légy te az első, ki egy szót szólsz

Megsebzett szíveknek.

Légy te az első, ki érdek nélkül néz le másra,

Kit közben szavak marcangolnak szét fájón.

Légy te az első, ki néz és lát, hogy ölelésre

Vár egy elhagyatott árva.

Légy te az első, ki elhiszi a mesét,

S örök álmoktól nagy lesz boldogsága.

 

 

Ígérgető

 

Ki szemedbe néz

Igaz lehet.

Aki erős kézfogást helyez kezedbe,

Annak szívéből jő a gondolat.

A többi csak ígérgető lelkek,

Emberek!

 

 

 

 

Gonosz szél

 

Ha nem köszöntenek rám csillagok,

Pislákoló fényükkel játszadoznak,

Néha-néha

Előbukdácsol a fény.

Felhő az úr, fénynek irígye,

Cikázni, ragyogni nincs ereje.

Csak egy labdára hasonló,

Kit ide-oda visz a szél.

Vele játszadozó,

Gonosz szél!

Gondolá ő,

Pedig sietve vitte őt, várták már nagyon.

Fontos ő?!

Vagy Átok!?

Látván a többi felhőt, nagyot bukdácsolt.

Én is itt vagyok!

Összegyűlve nagy tanácsossal.

S lett sötét éj,

Fényt takaró.

Hulló könnyek, földet áztató,

Várták már nagyon odalenn.

Hasznos volt,

Igazi teremtő!

 

 

Ne szólj már semmit…

 

Ne szólj már semmit,

Maradj néma csendben!

A világ helyetted is beszél.

Néma arcod elmondhatója

Mit is éreztél.

Akkor és Most!

 

Fáradt kezeket, fáradt kezekbe,

Fáradt testeket, fáradt testekre,

Fáradt szívek, fáradt szívekre,

S elmúlik minden végleg

A fáradt embernek.

 

 

Emléket őriz szívem

 

Emléket őriz szívem:

hajnali ébredés,

hirtelen lecsapó idő,

oly végtelen.

Képtelen feledés

jövő árnyéka takaró lehet,

de fázó szív alatta.

 

Ringass el álom,

ködfátyol terülj rám,

s ha jő a kikelet, pirkadás,

ébressz fel!

Ébredj szív s lélek egyaránt!

 

 

 

Zoli emlékére

 

Sólyomként szállok tova,

utak porát itt hagyva.

Fentről tekintek le rátok,

kik utak porában jártok.

 

Szél suhant el az álmok utján,

előre lépett nélkülem.

 

Kéz a kézben nem járhatok én vele!

 

Léptem egyet,

kettőt lépett, szaladt az idő is vele.

S mögöttük cammogva vártam,

hogy kezemmel el-elérje őket,

a végtelent.

 

 

Keringő

 

Keringő, keringő

forgunk, forgunk,

forog a világ, a földgömb

helyettünk.

 

Peregnek, peregnek

peregnek az órák,

életünk órája egyszer csak megáll.

 

Peregnek, forognak, mennek az

évek,

nélkülünk, nélkülünk

semmit sem érnek.

 

 

 

Ilyen az élet

 

...jelen az élet, jövő az élet,

a két út között

csak tévelygők élnek.

 

 

 

Ez történt velem

 

Ki nevetni tud még önmagán,

bolondos tettein, örülhet szíve.

 

Emberek, ha nevetni látnak,

bolondnak vélnek, pedig érző szív él testemben.

 

Ki nevetni képtelen hibáit észlelve,

sajnálatra ítélt ember ő,

élni képtelen.

 

Nem lát semmi szépet, csodát.

 

Csupa félelem.

 

 

Első ministrálás

 

Szólították! Egy érintés, kézfogás s ment,

ment a kisfiú,

nem tudta, mi vár rá.

 

Nagy csend honol mindenütt, figyelő tekintettel néz,

egy szót se szól.

Nézte kézenfogóját, mintha csak mesét mondott

volna.

Harangszó!

 

Szíve hevesen dobog.

Készülj!

Húzd a kis csengettyűt, indulunk!

S ő ott állt fehér lepelben, mint egy angyal, ki földre szállt.

Egy ártatlan lélek türelmesen figyel, némán.

A percek peregnek, de már várja, várja az utolsót,

egy szót: Isten veletek!

Végre vége, megkönnyebbült a teste,

s arcát dicséretként simítja végig vezetője:

Ügyes vagy!

S e szó neki többet jelentett mindennél,

boldog ő most nagyon.

 

 

 

Kóbor szív

 

Kóbor szív

Merre jár?

Sötét éj

Hol talál?

Nincsen út,

Mely elvezet,

Szél sodort falevelek.

Kóbor szív

Merre jár,

Esőcsepp

Lábad nyomán.

Ki sír

Oly hallgatag?

Az egy szív,

Mely megszakad.

Kóbor szív

Pihenni tér,

Belepte már

Az őszi dér.

Elmúlt minden,

Mind, ami fáj.

Kóbor szív

Nincs többé már.

 

Porszemek

 

Zúgó haraggal tört ránk az ég.

Sötét, kegyetlen villámot szórt

Szerte szét.

Vak, sötét éj,

Lapul földön a csend.

Az ég haragja kegyetlen

Oda fenn.

Mint a bíró,

Ki ítéletet szór le ránk.

S félelmünktől szavunk nincs is talán.

De mégis

Ki tud tenni ellene?

Ő az úr!

És mi?

Csak porszemek.

 

Zengő ének

 

Rideg sötét éj,

Remegőn, szeretőn mesél.

Lágy szellő dallama elér.

Testembe váj,

Szívemig elér.

Zengő ének,

Lágy muzsika,

Mezőknek, réteknek

Szép harmónia.

Muzsikáló kispatak,

Tücsökszólam altató ritmusa.

 

Mondd!

 

Van még igazság-e földön?

Testvér, testvér ellen, s te

Ki királyként tisztelnek

Tőrt emelsz ellenem?

Ellenem!

Ki segítő kezet nyújtok feléd a bajban,

Küzdve melletted, kiállva igazságodért.

De már látom:

Szívedet félre ismerém!

Vak szerelemtől vélük áldottalak én.

Hát itt vagyok előtted,

Haláltól nem félve, büszkén.

Gyarló szíved mondd érez tán valamit?

Igazságról biztos nem álmodhatik!

De tudd meg:

Megkeseredett szíved lesz halálod!

Nyomorult, keserű bánat tépi szét szíved.

S halálod óráján egyedül

Sötétség rabja lész!

 

Végképp elfeledve

 

Végképp elfeledve

Mennyit ér a szó?

Oly könnyű kimondani!

S vársz,

Ígértek valamit.

 

Végképp elfeledve

Mennyit ér a szó?

Egy mondat

Szívedbe markoló.

Végképp elfeledve

Mennyit ér a szó?

Mekkora hatalom,

Csak egy mozdulat,

Bilincsnek nyoma.

Végképp elfeledve

Mennyit ér a szó?

Állsz csendben, s tőrt

Szú szívedbe.

Végképp elfeledve

Mennyit ér a szó?

Mekkora hatalom,

Emlékezés, felejtés halál!

Igazi emberi pusztulás!

 

Köszönnek egymásnak

 

Ezernyi pislákoló fénysugár,

Csillagfény gyúlt,

Földre szállt.

 

Nem látni mást, csak a gyertyák

Apró lángját.

 

Sötét az éj, lángok közt,

Csillagok közt szállva.

 

Mint egy tükörkép,

Fent – lent

Egyformán ragyognak,

Köszönnek egymásnak.

 

Nem is oly távoli,

Csak érintés a szívnek,

De túl messze az út.

 

Fény már lassan

Kihunyt.

 

 

Szürke arcok

 

Út porától szürke arcok jönnek felém,

Ezernyi idegen.

Lábaik fájón taposták az utat,

Mezítelen.

Élelmük nem volt, de szívük dobogott.

Büszkén, jóllakott daloktól boldogok.

Sanyargató látvány, véres győzelem.

De megérte a harc,

Hisz élni képtelen!

Ezernyi nép, ki egyért kiált,

De lelkük mégis

Ezernyi utakon jár.

 

 

Köszönöm!

 

Nem elég

ez a szó nekem,

ki tudja

mások mennyit tettek érte.

Köszönöm!

Csak egy szó másnak,

feledő, üres hang, szélben tovalibben.

 

Mennyit ér, Köszönöm!

Látod, érzed szíved mélyében.

Kitől hangzik el,

ki mondja feléd,

ki lát egy apró szó mögé

mennyit ér?

 

 

Harang szól messze-távol

 

Harang szól messze-távol,

haza szólít, szívem távol.

Rab vagyok én messze tőled,

fájó börtön maradásom.

Repülj madár otthonomba,

mesélj rólam, álmaimról.

Hozzál hírt, hogy várnak-e még?

Édesanyám boldogan él?

Szerelmem még gondol-e rám?

Ha felejtett, boldog talán.

Nem epeked szívem többé,

harang szólhat mindörökké.

 


 

Gépies világ

 

Hova tűnnek a régi idők,

igazi emberek?

 

Monoton lett minden álom,

robotként működő világ.

 

Egy gombnyomásra indul a valóság!

 

Hová lett a hit, szeretet?

Ma neked, holnap nekem küld egy

gép üzenetet. Vége...senki sem szeret!

 

Nincs beszéd, csak egy gombnyomás,

idegpályákon rohanó világ.

 

Meghalsz, eltűnik belőled az érzelem!

 

Robotként éled tovább az életed.

 

 

Álom

 

Hosszú, tűnő álom volt,

de már ébredünk.

Felemelkedett a fény, erőtlen még, de

bátor!

Vihart kavaró éjszakák,

reszkető falevél.

 

Napfényben felhőkre bámulunk,

s csak várunk.

 

Várunk, hogy nyári napsugár

ragyogjon szívünkben.


Csak álom, álom a sötét éj.

 

 

Ma megtanultam

 

Ma megtanultam, hogy nem is nehéz

a hallgatás!

Fájó szavak  támadását

tűrve szívem boldogabb.

 

Nem állok vitába, hogy reszketve, félve

múljanak napjaim.

Mosolyogva állok és némán pislogok,

a szívem hangosan dobog.

Ma megtanultam feledni, feladni a

rosszat.

Megbocsátani és sajnálkozva nézni

másokat.

Lelkivilága csupa gyűlölet, hogy lehet?

 

Ma megtanultam szeretni,

szeretni a szépet.

Virágok, madarak is hoznak

örömkönnyeket.

 

 

Voltam apró csillag

 

Felhők között szállt a képzeletem,

Mesélek róla, hallgasd csendesen.

 

Voltam nagy hegyek közt folydogáló patak,

Vagy réteken gyöngyöző-megcsillanó harmat.

 

Simogató szellőként fújtam hajadat,

Dühöngő viharként téptem árbocokat.

 

Az égen elterülő gyönyörű szivárvány,

Vagy sötét felhő, ki zokogott árván.

 

Voltam apró csillag távoli messzeségben,

 Déli harangszó lenn, a kis térségben.

 

Csikorgó hidegnek jégpáncél lovagja,

Voltam hópehely is – tájnak takarója.

 

Gyönyörű kikelet, szívet melengető,

Forró nyár, testet perzselő.

 

Te is lehetsz bármi, csak szálljon képzeleted,

Mégis örülsz a végén – azért ember lehetsz.

 

 

Tükör volt a patak felszíne

 

Tükör volt a patak felszíne,

Belenézni nem mertem sohase.

Féltem, hogy a múlt s a jelen

Torz arcot mutat majd nekem.

 

Csapdosó hullámok, háborgó életek,

Napok múlása, ragyogó kék egek.

Múlt már nincs, a jövő hallgatag,

A jelen van – ami megmaradt.

 

Altató

 

Aludj, aludj

Tündér szárnyon!

Álmodj szépet kis virágom!

Csendes éjben szép zenét,

Hajnal harmatos mesét.

Zengő ének, szép muzsika,

Álmodj szépet, kis Zsuzsika!

 

 

 

 

vissza a címoldalra





nagycenkifuzetek.hu címoldaláraLap tetejére
nagycenkifuzetek@gmail.com 0036/30/3188900


0,193 mp