A könyvbemutatók

Köteteink bemutatóin nagyon sokan – nem csak nagycenkiek – vettek-vesznek részt. A könyvek bemutatását követően a kötetek létrehozói és a vendégek jó hangulatú, oldott beszélgetéseken nem csak kötetek születéséről, hanem a további tervekről, témajavaslatokról is társalognak.

 
Az Emlékkönyv 2010. december 17-i bemutatóján a Nagycenki Községháza dísztermében
Simon Péter, a Nagycenki Füzetek kiadója beszél a kötetről
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

EMLÉKEK

 

EGY KÖNYVBEMUTATÓRÓL

 

Az Emlékfüzetet szerkesztette: Szabó Attila

Az Emlékfüzet kiadója: Simon Péter

Fotó: Pluzsik Tamás  

 


 

2009. november 25-én, szerdán délután 6 órakor a nagycenki Községháza zsúfolásig megtelt dísztermében mutattuk be a Nagycenki Füzetek 3. kötetét, az Alkotók Nagycenken című könyvet.

 

 

Szabó Attila, a sorozat szerkesztője megnyitja a könyvbemutatót.

 

   

Simon Péter, a könyv kiadója a könyvsorozat jelentőségét méltatja.

 

 

Az est során először a képzőművészek vallottak csodálatos hivatásukról.

 

 

Magyarné Derszib Eti vallomása nagycenkivé válásukról. Mellette férje Magyar Balázs,
a képzőművészeket bemutató rész írója és szerkesztője.
 

 

Szekendy Szaniszló (Szani bácsi) mesél festői pályájának emlékeiről.

  

 

Nagy László beszél szülőföldjéhez és a művészethez való szenvedélyes ragaszkodásáról.

 

 

A könyvbemutatót Baracskay Rita (Szekendy Szani bácsi unokája)
komolyzenei fellépései tették még teljesebbé.

 

A képzőművészek után a költők mondták el egy-egy versüket,
beszéltek költészettel átszőtt életükről.
 

 

  Vessző Ágnes

 

 

Németh Ernő

 

 

 Németh József

 

 Gergye Attila

 

 

 

Az Alkotók Nagycenken kötetet
Huszár László költő értékelte:

  

Tisztelt Megjelentek, kedves Szerkesztők és Alkotók!

 

Köszönöm, hogy rám gondoltak a könyv ünnepélyes bemutatója alkalmából, hiszen számomra is nagy öröm ez az esemény. Nem csak azért, mert szinte mindegyik alkotó személyes ismerősöm és barátom, hanem azért mert soproni és balfi révén ezer jelen és múltbéli szál köt Nagycenkhez az ismert történelmi személyiségeken túl is.

Akik most kezükbe veszik ezt a könyvet, talán nem is érzik, milyen nagy dolog manapság, amikor a kommerszen túl valami érték születhet. Köszönet ezért Szabó Attilának a főszervezőnek és szerkesztőnek, Magyar Balázs szerkesztőnek, de nem utolsósorban Simon Péter úrnak, aki lehetővé tette a megvalósulást. 

Az előbb érték születéséről beszéltem, nem véletlenül. A Nagycenki füzetek 3. száma – remélem lesz még sokadik – az „Alkotók Nagycenken” címet viseli. Nagyon nagy öröm, hogy egy ekkora méretű községben ennyi kitűnő ember él, de ha lehet, még nagyobb jelentőségű számomra, hogy most nyilvánosságot, publicitást is kapnak, ami bizony manapság nem kis dolog, hiszen a hazai művészeti élet elég belterjes, különféle csoportok köré szerveződik és ezek a csoportok nem, vagy alig nyitottak, befogadóak. Régi vesszőparipám, és itt is elmondom: a bevétel elvű kultúra nagyon sokszor csak a minőség rovására, a könnyebb ellenállás irányába mozdulva ad lehetőséget a megmutatkozásra, ezért minden tisztelet azoknak, akik a nehezebb utat választják és támogatják. Mert bármennyire is a pénz, az anyagiak körül forog manapság minden, azért vannak és megmutatkoznak más fontos értékeink is, mint ahogy ebben a könyvben ez megmutatkozik, kicsúcsosodik: azaz az alkotó - és talán a befogadó emberek egy része is - a hétköznapok során hajlandó megélni az életet: gondolkodni, érezni, és láttatni  a  valódi világot, ami meggyőződésem szerint sokkal több a puszta megélhetésnél.

De térjünk vissza a lényegre, a könyvre. Jól szerkesztett, szép könyvet vehetünk a kezünkbe, mely pontosan teljesíti feladatát: bemutatja a nagycenki alkotókat, azaz három képzőművészt: Szekendy Szaniszlót, Magyarné Derszib Etit, és Nagy Lászlót, valamint négy költőt, szintén a kötet sorrendjében: Gergye Attilát, Németh Józsefet, Vessző Ágnest és Németh Ernőt. Egy kis hiányérzetem - ha egyáltalán akad -, talán annyi, hogy a szépprózát, publicisztikát hiányolom, nem tudom, foglalkozik-e itt valaki ezzel a műfajjal. Ha nem, a szerkesztőktől kérek elnézést. Mindenestre Magyar Balázs szerkesztő a „Két rövid történet Szani bácsi elbeszélése alapján” c. írással és Szabó Attila a könyvben található riportokkal - kitűnően- igyekszik a hiányérzést feledtetni.

Nem ítésznek, hanem ünnepelni jöttem ide, művészeti szakíró sem vagyok, ezért a képzőművészeti fejezetről csak néhány szóban és meglehetősen szubjektíven szólnék.

Szekendy Szaniszló Kiskunság-Blokád lóportréja erős hatással van rám: „ismertem” ezt a lovat, lányom rajta tette meg az első néhány „lólépést” – ha szabad ilyet mondani, ennek az állatnak lelke volt, és ez a képen is látszik. Az állat- és természetszeretet süt Szani bácsi képeiről, olykor kedves humorral fűszerezve, mint pl. a „Technika csődje”.

Magyarné, Derszib Etivel gyermekkorunk óta jó ismerősök vagyunk, hiszen életünknek ebben a szakaszában gyakran találkoztunk, nagyszüleimmel egy házban élt a Derszib család. Így gondolkodásmódját, melynek középpontja az ember (még akkor is, ha virágcsendéletet fest…)jól ismerem, mint ahogy művészi pályafutását is folyamatosan nyomon követem. A könyvben két olyan képe van, ami különösen megfogott: bár természetesen tudtam létezéséről, (hiszen gyakran járok erre), a három tornyot ilyen összefüggésben újként mutatta meg. A másik kép a kerti kút: Eti a valóságot festi, természetesen saját szűrőin, impresszióin keresztül, - ezért logikus, hogy „megbarátkozott” a kúttal és megszerettette velünk is.

Nagy László, Laci szakmai tudása, gyönyörű faragásai, tükrei, képkeretei, kopjafája és nem utolsósorban határozott emberi kiállása magáért beszél. Megint csak szubjektív leszek: számomra mégis a legkedvesebbek azok a majdnem vagy egészen nonfiguratív alkotásai, ahol a tökéletes tudás birtokában ábrázol, messze kihasználva az anyag plaszticitását. Nagyon nehéz megállni, hogy ezeket a műveket ne csak szemmel, de kézzel is végigsimítsa az ember.

A költészeti fejezetre sem tudok mást mondani: ismerem és szeretem az alkotókat. Magától értetődően mind a négyen emberi alapállás, költői látásmód tekintetében erősen különböznek, verseik hangvétele más és más.

Gergye Attila az a költő, aki előtt minden nyitva áll, tehetségéhez nem fér kétség szerintem; aki ilyen sorokat képes megszülni, mint pl. Az „Akácos nyárban” c. versének első versszakában: „Az akácos nyárban nyögve lengtek a komor tölgyfaágak, mint hitehagyott gyermekek, ha újra ölbe vágynak.” annak van köze a költészethez. Az akác és tölgy párhuzam, és  mégis ellentétpár, sajátos feszültséget ad, de lírai tömörséggel szó van itt egyfajta hitről, mely mégis védelmet nyújthat. Szóval tartalmilag és formailag is telitalálat a lecsengő „tölgyfaágak-ölbe vágynak”, még akkor is, ha sokan óvnak a ragrímektől.  Ez egy szelíd, vágyakozó és a világot ezen a módon kezelő költészet, amiből persze azért az indulatok sem hiányoznak. Számomra szimpatikus költői hitvallása is, amit versei elején olvashatunk.

Németh József érett férfi és ennek nyomán költészete és az érett férfi hangján szól. Ő az a kivétel aki költői pályafutásának kezdetét valójában nem kamaszkorára, hanem meglett férfi korára teszi, aki úgy érzi, még van ereje, energiája és szándéka alakítani, formálni a társadalom és ezen keresztül a maga életét, legalább a gondolatok szintjén, a Wass Albert-i „látó ember” módjára. Itt most az „El nem csókolt csókjaim” c. versét emelném ki, mely címének nyilvánvaló ihletője Ady Endre, de ezen a versen végigvonul a nagy elődök sora, – legalábbis az irodalom áthallási erővonalain belül, azaz hatásaiban; az aranyhíd, Petőfi, Vajda, Ady és nem utolsó sorban Nagy László. A versben ott van az a tűz, ami megéget, fájdalmat okoz, de ott vannak a csilingelő rímek, és édesdeden, gyógyítóan simogatják végig a felnőtt férfi soha nem gyógyuló sebeit.

Vessző Ágit – ha ismernénk a Teremtő szándékait – szerintem jó tündérnek hozta volna a földre. Aztán a hétköznapok során feleség és anya, és tiszta ember lett, ám, hogy mégse mondjon ellent Teremtőjének, verseket ír. Belső késztetésre. És már itt is van a jó tündér, aki küzdelmekkel, szenvedéssel és sok-sok szeretettel szebbé szeretné tenni világunkat, méghozzá némi kis csalafintasággal: mindig a szépséget, szeretet tálalva. Azért, hogy feledkezzünk el egy-egy percre a rosszról és megerősítsük egymást abban a hitünkben, amiről „Csak neked szól” c. versében ír: „Olyan jó megérezni, hogy vannak összeillő emberek, olyan félszavakból megértő, igazságért harcoló lelkek.”

Végül Németh Ernő verseiről. Németh Ernő az az alkotó, akinek legfőbb táptalaja a család és a magyar irodalom klasszikusai. Viszont, ellentétben Arany János köztudott szemérmességével, ő megnyílik és vállalja a hétköznapjaik során kibomló fájdalom és örömvirágokat: megosztja velünk: – ez egyfajta tudósítás a mindennapok emberi szintjeiről, azaz élünk, meghalunk, szeretünk, és ha nem is mutattunk fel világrengető dolgokat, azt tesszük, úgy élünk, ahogy az ember módjára elvárható. De azért nála is bőven találunk szélesebb utalásokat. Hadd idézzek Gyertyafény c. verséből három sort: „Mindig lesz egy gyertya az asztalon. Kell, kell, hogy fényt árasszon. Áradjon a fény, és vigyázzuk lángját…”

Hát ezért vagyunk ma itt. Köszönöm figyelmüket.

 

 A könyvbemutató emlékezetes pillanatai:

 

 

 Magyarné Derszib Eti Simon Péternek és Szabó Attilának egy-egy szép akvarelljét ajándékozta.

 

 

 Baracskay Rita egy Vivaldi és
egy Dvorak művet játszott
emlékezetesen. 

 

 

Ivánkovics Ottó polgármester és Filátz Józsefné jegyzőasszony (első sorban)
Simon Péter és Szabó Attila részére emléklapot adott át Nagycenk képzőművészeti,
irodalmi és történelmi múltjának megőrzése érdekében kifejtett munkájáért.
 
 
 

  

Németh Ernő a könyvbemutatóra írta: 

Egy beteljesült álom 

Még most sem hiszem,
   talán író leszek!
Alkotó része lettem
   egy szép könyvnek.
Álmodtam róla,
   hogy beteljesedjen,
S könnyet, örömöt lássak
   barátaim szemében.

 

 

 Mindannyiunk öröme a szépen sikerült kötet!

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 
 
 
 
 
EMLÉKFÜZET
 
EGY KÖNYVBEMUTATÓRÓL
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Az Emlékfüzetet szerkesztette: Szabó Attila
 
Az Emlékfüzet kiadója: Simon Péter
 
                         Fotó: Pluzsik Tamás                            
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
2010. október 1-én, pénteken délután 6 órakor a nagycenki Széchenyi István Általános iskola aulájában mutattuk be a Nagycenki Füzetek 4. kötetét, a Képek Nagycenk múltjából című könyvet.
 
 
 
 
 Szabó Attila, a Nagycenki Füzetek sorozatszerkesztője nyitotta meg a bemutatót, majd a kötet képeiről és Nagycenk történetének legszebb időszakairól beszélt
 
A könyvbemutató vendégei az iskola aulájában
 
 
 
 
 
Simon Péter, a Nagycenki Füzetek kiadója beszél a kötetről,
a könyvsorozat szerepéről, feladatairól, a jövőbeni tervekről
 
Keszei István, a kötet szerkesztője avat be a képek válogatásának, a kötet szerkesztésének, a képaláírások teljessé tételének hosszú munkájába
 
 
 
 
 
„Adjunk példát…”
 
- Szabó Attila könyvbemutatón elmondott bevezetője -
 
 
A Képek Nagycenk múltjából című könyvben a község múltjának nagyszerű időszakaiba pillanthatunk be. Mi lehetett az a kiinduló pont, a tüzet fellobbantó szikra, mely ezt a szinte példátlan fejlődést Nagycenken elindította?
   Egy 1829-ben íródott levélre gondolok, melyben gróf Széchenyi István a következőképpen utasította jószágkormányzóját, Lunkányi Jánost:
 „…próbáljuk meg a cenki határ elosztását …tudom hogy a jobbágyság ily változásoktól tart és fél, de Czenken én oly szembeötlően akarom… hasznát eszközölni, hogy direktor Úr őket ezen elrendezésre könnyen rábírhassaAdjunk példát, hogy az országban ne csak ki-ki megélhessen, hanem gyarapodhasson is. Törekedjünk inkább a közjóra, mint csak saját hasznunk elérésére…”
   Talán a levélben kifejtett gondolat volt, amely hihetetlen fejlődést indított el Széchenyi falujában. A majorsági gazdálkodás megteremtette a lehetőségét a juhászat nagyarányú fejlődésének, a ménes kialakításának. Elindult a selyembogár-tenyésztés, felépült a selyemgombolyító, több ezer szederfát ültettek. Felépült az első cenki hengermalom, megnyílt a bozi fürdő. 1841-ben a környékbeli molnárok és takácsok Nagycenken hozták létre céhközpontjukat.
   1852-ben telepedett le Nagycenken Bokor Nándor kovácsmester. Tehetsége révén műhelye óriási fejlődésnek indult. A bécsi világkiállításon tizenhárom soros vetőgépét első díjjal jutalmazták. Ezzel indult el karrierje, és rövidesen a községi kovácsmesterből országos hírű műhely tulajdonosa lett, húsz alkalmazottal. A szakirodalom így jellemzi tevékenységét: „… gépgyárából került ki az 50-es évek közepén az első magyar vetőgép, és a… parasztkocsi. Különösen híresek a cenki ekék a környéken.” Kapák, járgányok, boronák készültek még a műhelyében.
   A kisipar fejlődésének a virágkora is erre az időszakra esett. 1876-ban Nagycenken 25, Kiscenken 8 mester űzte az ipart, mellettük megjelentek a nagyobb üzemek is. A legnagyobb ipari létesítményt, a Cukorgyárat Gonzales Károly hozta létre a Széchenyiektől bérelt területen. Nemsokára felépült a sörgyár, a téglagyár, a fémáruöntöde is.
   Az 1850-es évek közepén postahivatal nyílt, nemsokára két vasútvonala is lett a községnek.
   A gazdasági fejlődés elindította a társadalmi és kulturális élet fellendülését is. Egyesületek, művészeti műkedvelő csoportok alakultak. A Nagykocsma emeleti termében kaszinó, a soproni utcában kávéház nyílt, a Gyár utcában a Trencsér-féle vendéglő kezdte meg működését.
   A falu a XIX. század második felére a modern gazdálkodást megismerni akaró mezőgazdasági gyakornok zarándokhelyévé, a magyar Mekkává változott, mezővárosi rangra emelkedett. A fejlődés a XX. század elején újabb lendületet kapott, erről tanúskodnak többek között a Hangya Szövetkezetről készült fotográfiák.
 Van tehát mit megcsodálnunk, van mire büszkék lennünk, ha a könyv segítségévek a község múltjába pillantunk. Egyúttal azonban el is gondolkodhatunk. Vajon nem lehetne-e ma is hasonlóan sikeres, mások számára példaadó a település? Úgy, ahogy a múltban. Széchenyi gondolata ma is érvényes: „Adjunk példát…”
 
 
 
 
A köteteket mindenki csodálattal forgatta, Keszei István szerkesztő alig győzte a dedikálást
 
 
 
A könyvbemutató állófogadással és beszélgetéssel folytatódott
 
 
 
 
 
  Ivánkovics Ottó polgármester és Simon Péter kiadó 
 
 
 
 Keszei István a leendő olvasókkal 
 
 
 
 Szabó Attila Hegedüs Lászlóval beszélget
 
 
 Simon Péter, Magyar Balázs és Magyarné Derszib Eti festőművész
 
 
 
 Hüse Gabriella iskolaigazgató, Udvardi Imréné és Simon Péter
  
Pavlóczki Béla kapuvári helytörténész és Szabó Attila
 
 
A MADONNA
 
- Pluzsik Tamásnak, a könyvbemutatót fényképező fotóművésznek a rendezvényen elmondott gondolatai
 
Louise Veronica Ciccone. Gondolom ez a három szó, így leírva meglehetősen keveset mond, hisz a név viselőjét Madonnaként ismerte meg a világ. Az amerikai pop- és filmsztárról immáron kisebb könyvtárnyi a fellelhető irodalom, melynek gyarapítását nem tűztem ki célomul.
A karácsonyi ünnepek közeledtével annál inkább egy másik, illetve bocsánatot kérek a profán fogalmazásért, nem másik, hanem A MADONNA eszembe juttat egy régi emléket.
   Több mint húsz éve történt, hogy megkeresett az akkori nagycenki esperes, nevezetesen Kovács Ferenc, hogy ugyan lefényképezném e néki az egyik mellékoltár fölötti festményt, mely történetesen Szűz Máriát ábrázolja. Jézus Krisztus édesanyját, Máriát, a képzőművészetben igen gyakran Madonnának is nevezik, melynek jelentése: az asszony. Az esperes úr elmondása szerint a festmény rendkívül becses darabja az Ybl Miklós tervezte nagycenki templomnak, hisz az egyébként jelöletlen kép alkotója minden valószínűség szerint a quattrocento egyik kiemelkedő festőjének, Pietro Peruginonak umbriai iskolájából kerülhetett ki. A művészről tudni kell, hogy élete utolsó szakaszában, szinte tömegével vállalt megbízásokat, melyeknek szellemisége továbbra is az ő művészetét tükrözte, de a kivitelezést sok esetben már a tanítványaira bízta. Az egyébként gyönyörű, meggyőződésem szerint eredetileg portrénak készült alkotás Nagycenkre kerülésének története előttem ismeretlen, ha valaki, akkor ebben is nyilván gróf Széchenyi István játszhatta a főszerepet.
   Az én feladatom a fotóreprodukció elkészítése volt, mely annak rendje és módja szerint elkészült, majd a film a kidolgozó laboratóriumba került, ahonnan azután napokkal később átvehettem az immáron kész nagyításokat, melyeken azonban inkább érezhetően, mint láthatóan valami nem stimmelt. Némi töprengés után vettem észre a hibát: Mária az eredeti vásznon jobbra nézett, a kezemben tartott nagyításokon viszont balra. Nagyon messze voltunk akkor még a digitális világtól, így a labortechnikában járatlanok számára kénytelen vagyok elmagyarázni e hiba okát: a filmet a laboros kolléga fordítva helyezte a nagyítógépbe, így mint a tükörben, a jobboldal balra került. Ha lett volna felirat a képen, talán észreveszi a hibát. Ez a melléfogás, ha nem is gyakori, de került már így utcára képeslap is, melyet természetesen csak az vesz észre, aki az eredeti helyzetet nap mint nap látja.
- Kedves kolléga, ne haragudj, de ezt így nem tudom átvenni, készítsd el a nagyításokat újra! – mondtam a laboros kollégának.
- Nem mindegy neked, ki a csuda veszi ezt észre! - volt a válasz, hisz csakugyan, technikailag kifogástalan munkát végeztek, leszámítva a fentebb említett apró malőrt.
- Egyáltalán nem mindegy, mit több, értsétek meg! Nem csak azért, mert éppen Mária év van, - ugyanis akkor éppen az volt - hanem azért is, mert e kép előtt generációk térdeltek imájuk meghallgatásáért, hogy úgy mondjam a kép már genetikailag rögzült, és ha közel ötszáz év után Madonna „megfordul”, az adott esetben már nem is fototechnikai hiba, hanem esetleg valóságos csoda! A Mária jelenések és megnyilvánulások számát pedig ilyen csúnya baklövéssel, ha lehet ne szaporítsuk.
  
  
 
    A fotók aztán természetesen elkészültek, másodszorra immáron oldalhelyesen, úgy, ahogyan maga a festmény is kikerült Perugino mester iskolájából, valamikor a XVI. század elején.
 
 
 
 
 

 
 

 

EMLÉKFÜZET

 

EGY KÖNYVBEMUTATÓRÓL


 

 

2010. december 17-én, pénteken délután 6 órakor a Nagycenki Községház dísztermében mutattuk be a Nagycenki Füzetek 5. kötetét, az Emlékkönyv című könyvet.


 

Szabó Attila, a Nagycenki Füzetek szerkesztője nyitotta meg a bemutatót

 

 

Simon Péter, a Nagycenki Füzetek kiadója a sorozatról és a kötetről beszél

 

 

Brummer Krisztián felszólalása.
Szabó Attila, Környei Attiláné, Simon Péter, Szalai Péter és Keszei István

 

 

Keszei István beszél édesapja fotógyűjteményéről

 

A Nagycenki Füzetekről

Érdekes, nagyszerű ez a kötet is, csakúgy, mint a többi.

Szabó Attila sorozatszerkesztő és Simon Péter kiadó jól választják meg a könyvek témáit.

   Van köztük helytörténeti jellegű, például a Dr. Szántó esperes úrtól ránk maradt érték. Találtam köztük a családom és jómagam érdeklődését is felcsigázót (A Soproni Szemle Nagycenkről szóló írásaiban), amely a Nagycenken történő gazdálkodást, öntözést stb. írja le a 19. század elejéről. Ebben érdekesnek találtam azt a szabályzatot, amely előírja a hegymesterek jogait, kötelességeit, valamint utasításokat fogalmaz meg a szőlősgazdák ellenőrzésére, hegybeli erkölcsük felügyeletére (pl.: Aki káromkodott, pénzbírsággal volt sújtható).

  

 Udvardi Imréné és Simon Péter

 

   Az „Alkotók Nagycenken” vagy az „Emlékkönyv” nagyon jó témák, azért kedvelem, mert ezek a kiadványok a Cenken élő értékes emberek életébe, alkotó, dolgos hétköznapjaikba engednek betekintést.

   Sokszor a kezembe veszem, és mindig felfedezek bennük valamit, amin korábban átsiklottam. Így jártam a Keszei Dénes bácsi hagyatékából fia, Keszei István által összeállított „Képek Nagycenk múltjából” című nagyszerű kiadvánnyal is, melyet már sokadszor lapoztam át, amikor is az egyik képen édesanyámat fedeztem fel 16 éves korában. Rendkívül jó érzéssel töltött el engem.

   Másoktól is hallottam, hogy ezek a kötetek sok-sok élményt, emléket idéznek fel az emberekben, sok ismeretet adnak a község régmúlt történelméről. Örülnék, ha a könyvek minden cenki családhoz eljuthatnának, mert a felnövekvő nemzedék számára értékes emlékeket őriznek községünkről.

   Ezért úgy gondolom, és erre kapacitálnám a sorozatszerkesztőjét és kiadóját, hogy ameddig az eddigihez hasonló értékes kincseket tudnak a felszínre hozni, folytassák ezt a munkát!

   Ehhez kívánnék sok sikert, kitartást és egészséget!

 

Írta: Udvardi Imréné, Nagycenk volt polgármestere

 

                                  

 Szabó Attila a könyv szerkesztéséről beszél

 

Simon Péter, a könyvsorozat kiadója és az est vendégei

 

 Szalai Péter és Keszei István, a könyv szerzői beszélgetnek

 

Gondolatok az Emlékkönyv bemutatóján

 

Nagycenki kötődésű vagyok, minden ideköt a falumhoz. Itt születtem, s nagy szerencsémre itt is dolgozhatok. Nagyon fontos dolog számomra a múlt ismerete. Vallom, nélküle nem tudunk „valós talajon élni”, amire egyre nagyobb szükség van, lenne napjainkban.

   Nagyszerű dolognak tartom, hogy akadt két ember (Simon Péter, Szabó Attila), akiknek szívügye a múltba való visszatekintés, illetve ennél sokkal többet tesznek ők. Összegyűjtik az emlékeket, és rögzítik, hogy azok az utókor számára is megmaradhassanak. Szívből köszönöm ezt nekik, s gratulálok e kiváló kezdeményezésükhöz!

   Jelenleg az Aranypatak Óvoda vezetőjeként tevékenykedem, az intézmény pedagógiai programjában is helyet kapott a múlt ápolása. Már kisgyerekkortól kezdődően tiszteletre, hagyományápolásra, értékteremtésre kell nevelnünk a kisgyermekeket, hiszen majd ők viszik tovább az általunk továbbadott lángot. S nem mindegy, milyen formában, hogyan és meddig teszik ezt. A kötetben olyan személyeket ismerhetünk meg közelebbről, akik tényleg sok jót tettek Nagycenkért, öregbítették jó hírét. Életútjuk mindnyájunk számára példaként szolgálhat, hogy a helyes úton, nyomdokaikban haladjunk a közösség érdekében.

   Kívánok további sikereket, és nagy érdeklődéssel várom a sorozat további köteteit.

                                                                                                     

Írta: Nemes Viktória óvodavezető

 

Nemes Viktória a gyermekek önzetlen segítését köszöni meg Simon Péternek.
Mögöttük Ivánkovics Ottó polgármester
 

 Emléklap átadása Simon Péter részére Nagycenk Önkormányzatától.
Nemes Viktória és Csorba János önkormányzati képviselők,
 Ivánkovics Ottó polgármester, Simon Péter és Nagy László

 

 Szekendy Szaniszló, Nagycenki Sándor, a könyv egyik szerzője
 és Szabó Attila szerkesztő beszélgetnek a kötetről

 

 
 

 
 
 

 

Ez a kis könyv megérdemelné, hogy ne csak néhány ember kezébe jusson el.      /Szigethy Gábor/  

 

 EMLÉKFÜZET

 

A  KÖNYVBEMUTATÓRÓL

 


 

2011. április 8-án, pénteken délután 5 órakor a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeumban mutattuk be a Nagycenki Füzetek 6. kötetét, a Széchenyi bűvkörében című könyvet.

 

 

 

A zsúfolásig megtelt teremben Szabó Attila szerkesztő és Simon Péter kiadó köszöntötte az egybegyűlteket.
A képen (balról) Henczel Szabolcs, Nagycenk plébánosa, Fejes Anzelm nagyváradi apát,
Iván László országgyűlési képviselő

 

A bemutatón Iván László és Ivanics Ferenc országgyűlési képviselők, az Országos Széchenyi Kör, Sopron Város alpolgármestere, Nagycenk polgármestere és Önkormányzata, a Nagycenki Egyházközség, a Nyugat-Magyarországi Egyetem, a soproni Széchenyi Gimnázium, a nagycenki Széchenyi István Általános Iskola, a Széchenyi István Emlékmúzeum, a Nagycenki Honismereti Kör, a Balfi József Attila Művelődési Ház képviseltette magát. Jelenlétükkel megtisztelték rendezvényünket Sopron kulturális életének jeles képviselői.

A könyvben megnyilatkozók közül többen is meséltek személyes élményeikről, Széchenyihez való kötődésükről. Versek, könyvrészletek hangzottak el H. Nagy Cecília versmondó, illetve a nagycenki Széchenyi István Általános Iskola tanárnői, Paárné Kelemen Anikó és Rozmán Orsolya előadásában.

 

 

 

 Szabó Attila szerkesztő megnyitja a könyvbemutatót.
 Ülnek: Simon Péter kiadó, Horváth Sándor, Koller Sándor és
Kocsis Sándor, a kötet szereplői

 

Simon Péter kiadó a könyvsorozatot méltatja

 

A képen (balról): Magyarné Derszib Eti festőművész, Magyar Balázs, Ettlinger Zsuzsanna,
Dékány Zsigmondné, a soproni Széchenyi Gimnázium igazgatóhelyettese, Keszei István és Keszei Istvánné

 

A könyvbemutatóknak hangulatuk van

 

Ismét könyvbemutatóra voltunk hivatalosak. Széchenyi halálának 150. évfordulójára elkészült a Nagycenki Füzetek sorozat hatodik kötete, Széchenyi bűvkörében címmel.

   Szabó Attila sorozatszerkesztő - ahogy korábban is minden alkalommal -, ő maga adta át a meghívót. Személyesen.

   Jól emlékezem az első bemutatóra, amikor Simon Péter mecénás-kiadó szabadkozott, mert úgy érezte, Szabó Attila magyartanár bevezetője után nehéz megszólalnia. Akkor még zavarban volt.  A hatodik alkalommal már nyoma sem volt elfogódottságának és a nagy létszám ellenére a természetes, szívből jövő gondolatai - mint eddig is mindig - megtalálták az utat a hallgatóság szívéhez.

   Emeli az alkalom fényét, hogy a kiadó és a sorozatszerkesztő mindig tartalmas és értékes irodalmi műsorral lepi meg a jelenlévőket.

   Könyvbemutatóra szívesen megyünk, mert egyedi hangulatuk van.

Itt nem csupán a könyvről esik szó, de lehetőség nyílik arra, hogy régi ismerősök, esetleg ismeretlenek beszélgessenek, emlékezzenek, vagy akárcsak örüljenek egymásnak, - mindezt egy családias, hangulatos állófogadás mellett.

   Nagyon megörültem, amikor a vendégek között a Soproni Széchenyi Gimnázium igazgatóját, Szabó Miklóst is megpillantottam. Vele kapcsolatban egy régi emléket őrzök. A 80-as években Cenken tanított, és az ő vezetésével a felsősök egy nagyszerű március 15-i műsor adtak elő.

   Több évtizede történt, de mindig emlékezni fogok rá: mert akkor az merész, újszerű és forradalmi volt! A könyvbemutató alkalmat adott arra is, hogy ezt megköszönjem neki.

   Bizonyára a finom falatok és pezsgő nélkül is tudnánk örülni egymásnak, lehetne eszmét cserélni, jókat beszélgetni, de így még inkább.

   Kedves Péter, ezt is köszönjük!

   Rengeteg figyelmesség, gondosság, szeretet és szervezés van egy ilyen könyvbemutatóban.  Akkor még magáról a sorozatról nem szóltam. Röviden nem is lehet.

   Széchenyi, ha élne - gondolom -, egyetértene azzal, hogy mindez, ami történik, a múlt megbecsülésének szép példája. Ennek folytatásához kívánok mindannyiunknak, de különösen Simon Péternek és Szabó Attilának lelkes, odaadó munkát!

  Amit tesznek, méltó a legnagyobb magyar emlékéhez, méltó Nagycenkhez.

 

Írta: Keszei Istvánné, Nagycenk

 


A képen (balról): Horváth László, Nagycenk alpolgármestere (Horváth-Lukács Galéria),
Baumgartnerné Arthofer Gertrúd, Ormos Balázs, a Nagycenki Lovasképzési Központ igazgatója

 

A képen (balról): Szalai Gergelyné, Kolonits Béláné, Némethné Ragats Margit,
Busch Beatrix, Kerék Imre költő (Sopron), Fülöp Márta

 

Tanácskozás Széchenyi bűvkörében Nagycenken

Hogy Széchenyi István szellemi örökségét, életművét és hazafiságát folyamatosan ébren tartsák a mai és a jövőbeli nemzedékek tudatában, Nagycenken április 8-án tanácskozáson emlékeztek meg róla mai Széchenyi-tisztelők.

   A vendégeket Szabó Attila, a kötet szerkesztője köszöntötte. H. Nagy Cecília versmondó Arany János: Széchenyi emlékezete című hatalmas versét adta elő erőteljesen és mély hangulatkeltő erővel. A nagycenki iskola pedagógusainak felolvasásában hallhattunk a kötet tanulmányaiból.

   Mai Széchenyi-kutatók tanulmányait forrasztja össze a Széchenyi bűvkörében című kötet. Több vallomást olvashatunk a szép küllemű könyvben. Csorba László, a Nemzeti Múzeum igazgatója, Eperjes Károly színművész, Szigethy Gábor író, rendező és Fenyő Ervin, aki Szigethy Gábor ösztönzésére lett Széchenyi-kutató gondolatai mellett több kiváló írás szól Széchenyi nagy ívű és sokrétű munkásságáról.

   Barátkozással, fehér asztal melletti beszélgetéssel zárult az ünnepség.

Kerék Imre költő, Sopron

 


A képen (balról): Szabó Miklós, a soproni Széchenyi Gimnázium igazgatója és felesége,
Csenár Imre helytörténész és felesége

 

Csenár Imre: Gondolataim a „Széchenyi bűvkörében” című könyv bemutatója után

Nagy örömömre szolgált, hogy meghívást kaptam a Nagycenki Füzetek 6. számának, a Széchenyi bűvkörében című könyv bemutatójára a nagycenki kastélyba 2011. április 8-án délután 5 órára. Ismerem már az eddig megjelent színvonalas füzeteket, így kíváncsi voltam a most megjelenő vallomásokra.

   Régi kedves ismerősökkel találkoztam, a Széchenyi-tisztelők nagy családjával. Sokakkal, akik mind ebben a bűvkörben élnek. Széchenyi halálával kapcsolatban kíváncsi voltam Csorba László úr véleményére. Végigolvastam a 15. oldalt. A gróf vitathatatlanul elmebeteg volt, és öngyilkosságánál nem lehet kizárni, hogy közrejátszott benne ez a betegség is, és semmi köze nem volt az éppen akkor zajló politikai küzdelmekhez és egyéb körülményekhez. Viszont Széchenyi iránti tiszteletből gondosan utánanézett, vajon bécsi ellenségeinek gonosz szándéka lappangott-e a tragikus események hátterében. „Semmi kompromittáló adatot nem találtam. Csak ellentmondásokat” - írja. Talán sikerült összefoglalni a lényeget. De tessék elolvasni a 15. oldalt!

   Mások véleménye szerint gyilkosság volt! Persze, hogy nem találtunk erre vonatkozó irányokat, hiszen az elkövetők az öngyilkosságot próbálják láttatni. De ha igaz az, hogy a gyilkos pisztolyt a gróf ölében találják meg, akkor a tárgyak beszélnek. Öngyilkosságnál a pisztolynak a visszahatás miatt valahol a földön kellett volna lennie. Pedig a gyilkosok gondos munkát végeznek, eltűntetik a nyomokat. Vagy talán „ezt” jelzésnek szánták, vagy elfelejtették? Gondolkodjatok!

   Aztán álljon itt apám, Csenár János 1955-ben készült írása:

   Éppen húsvét napján, 1860. április 8-án egy „telegráf” üzenet érkezik a kastélyba: Széchenyi gróf ma hajnalban halva találtatott szobájában.

   Teteme április 10-én estéli tizenegy órakor érkezik meg kastélyába, de vele jön a bécsi policei szigorú parancsa, hogy a halottat másnap reggel 10 óráig el kell temetni. Tolnay Antal plébános azonban kijelenti: Ha bezárnak is, nem fogom suttyomban eltemetni.

   Egész éjjel írják a halotti tudósításokat, cselédek, a jó cenkiek gyalog, lóháton, szekéren viszik szerteszét a megyében, és másnap, 11-én délután nagy tömeg gyülekezik a kastély parkjában. Tolnay plébános négy óra tájban 5-6 ezer ember jelenlétében, a soproni polgárok által vitt 300 lobogó fáklya fényében, 22 pap kíséretében temeti el a legnagyobb magyart. A szertartás befejezése után a fáklyákat egy halomba rakják, és azok égre csapó lángja mellett énekelték el a szózatot.

   Sokan voltak akkor is, vannak ma is, akik kételkednek Széchenyi öngyilkosságában. Ezeknek idézzük a Tolnay-feljegyzések alábbi sorait:

   „Tisztelt Utódaim! Tán akarjátok halála nemét és okát tudni? Sörétes pisztollyal, balszemének tartva lőtte agyon magát.

   S mi okból? Néhány héttel előbb a bécsi policei által szobái kimotoztattak és minden irományai… lefoglaltattak. Ez őtet elmélyében ujra megzavará s végre kétségbe ejtette.

   Lehetséges, hogy idővel fognak lenni, valamint halálakor is voltak, kik az… öngyilkosságot tagadni buzgólkodnak és azt… megparancsoltnak lenni állítják. Ez nem áll, ő maga végezte ki, erről szeretett neje a kegyes Grófnő, Kedves Gyermekei és grófi nemzetségének minden egyénje erősen meg voltak győződve.”

   Eddig tart apám írása. A forrásanyagot nem tudom megnevezni. Tolnay öngyilkosságról ír. Abban az időben az öngyilkosokat az egyház nem temette el. Hacsak nem elmeháborodott volt az illető. Ezért ír a házkutatás utáni végső kétségbeeséséről, ami a grófot a halálba kergette. Viszont a bécsi policei utasítását nem tartja be. Futárokat szervez, és nagy tömeg jelenlétében sok pappal temet. Ez biztos, hogy tüntetés is volt akkor! Nem tudom, érte-e retorzió „Bécs” részéről? Ő leírta a halála okát. Most arra gondolok, hogy az 50-es években jól meg kellett gondolni, mit mond az ember, hát még mit ír le.

   Széchenyi halála után rövid időn belül eltűntek az utolsó hét látogatói. Tudtak valamit? Vagy véletlen? Tolnay plébános még hosszú ideig szolgálta a cenkieket.

   Eperjes művész úr a 26. oldalon ír a temetésről. Nem egészen csendül össze apám írásával, de nem is ellenkezik.

   Mindezek után nagyon egyetértek Szigethy Gábor úrral. Izgalmas probléma a Széchenyi István halálának körülményei körüli vájkálás, de ennél sokkal fontosabb az Ő gondolatinak megértése! Ez a legfontosabb! /34. oldal/

   Végül engem nagyon megragadott az Előszóban leírt megállapítás Kunszabó Ferenctől. „Széchenyi István a békés építés embere. Kossuth a forradalomé, a háborúé, akkor, amikor ki kell állni, a nemzetnek meg kell védeni önmagát. Széchenyi az, aki csak építeni tud.” /5. oldal/

   Igen, a békés építés olyan legyen, hogy ne legyen forradalom, ne kelljen háború.

 

 

 Szabó Attila, a kötet szerkesztője a”békésen építő” Széchenyi István szocialista brigádok plakettjével

 


Horváth Sándor a Széchenyi István szocialista brigádokról beszél.
A képen (balról) Simon Péter, Horváth Sándor, Koller Sándor,
Kocsis Sándor, a Széchenyi Mauzóleum gondnoka

 

Horváth Sándor:

 

Széchenyi István, a legnagyobb magyar elévülhetetlen érdemei, munkássága, haladó szellemisége és a magyar nép iránti szeretete, amely tettekben nyilvánult meg – a mai Magyarország minden polgára számára példamutató és követésre méltó.

   Ilyen horderejű tevékenységet csak rendületlen hazaszeretettel, Istenben bízva, az akadályokat nem nézve tudott csak véghezvinni Széchenyi István.

  Az ünnepség méltó volt Széchenyi István emlékéhez.

 

 

Szavak, melyek a szívemig hatoltak


Egy munkával teli nap után kényszeredetten indultam egy könyvbemutatóra. A másik munkája iránti tisztelet vezetett. A helyszínen a Széchenyi István Emlékmúzeumban meglepetésemre teli terem fogadott. Arra gondoltam, hogy bárcsak hamar véget érne! Vajon tudnak még újat mondani?

   A szerkesztő és a kiadó bevezető gondolataival indult a beszélgetés. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy kalandozó gondolataim egy irányba terelődtek azokéval, akik a teremben vannak. Mikor és hogyan történt?

   Az a nemes egyszerűség, ahogy a politikus beszélt, a vers által keltett világ, a kutató gondolat menetének követése, azon emberek életútjának megismerése, akik, Széchenyi bűvkörébe” kerültek vagy az elhangzott életrajzi részletek. Nem tudom. Észre sem vettem a múló időt, elröpült. Taps. Felfrissültem, tettre késznek éreztem magam.

   ,,Létezik egy belső világ - a gondolatok, az érzések és az erő világa; a fényé és a szépségé, amelyeknek, bár láthatatlan, óriási hatalma van.” (Charles Haanel)

   Köszönöm, hogy ott lehettem, köszönöm, hogy megosztották velem a gondolataikat, köszönöm, hogy betekintést engedtek számomra a belső világukba.

Írta: Hüse Gabriella

         Széchenyi István Általános Iskola igazgatója, Nagycenk

 

 


A képen (balra fent): Brummer Krisztián, (elöl balról): Maráz Imre,
Vessző Ágnes, (jobb szélen): Nemes Viktória
 


Ivánkovics Ottó a könyvbemutatón

 

A nagycenki Füzetekről

 

„A Nagycenki Füzetek első kötete 2008-ban jelent meg. Még három év sem telt el azóta, és nemrég már a hatodik kötetnek is örülhettünk. Sőt, Simon Péter úrtól és Szabó Attila úrtól tudjuk, hogy a következő 3-4 kötet témái, anyagai is kidolgozás alatt állnak.

    Minden nagycenkinek – így Nagycenk polgármesterének különösen – nagy öröm megélni ezen füzetek megjelenését. Nem csak azért, mert így közelebb hozzák hozzánk a múltat a kiadásban segédkezők, hanem azért is, mert így vendégeinknek, más településen élő barátainknak egy-egy ünnepi alkalom során olyan tárgyat tudunk ajándékozni, ami Nagycenkhez kötődik.

   Amatőr helytörténészként nagy szomorúság szembesülni azzal a ténnyel, hogy sajnos Nagycenken az elődeink nem igazán tudtak - vagy akartak - törekedni arra, hogy a tárgyi emlékek megőrzésre kerüljenek. Tény, hogy rendkívül kevés – az 50, 100, 150 évvel ezelőtti paraszti és iparos életet bemutató – érték, eszköz maradt fenn az utókor számára. Pedig Gróf Széchenyi Istvánnak és az általa jelentős mértékben elősegített gazdasági pezsgésnek komoly eredményei voltak Nagycenken: az első gázfejlesztő, angol WC, magtár, továbbá réz- és vasöntöde, cukorgyár, gőz- és vízimalom, sörgyár, pékség és nem utolsó sorban a Bokor Nándor-féle, Európa-hírű gépész-kovács műhely.

   A szerkesztőnek és a kiadónak hála, a Nagycenki Füzetek köteteinek köszönhetően legalább a szellemi értékeink megőrzése biztosítottá vált. Ez reményt adhat arra, hogy talán egyszer a Nagycenki Falumúzeum terve is megvalósulhat, hisz még most sem késő azon eszközöket, berendezéseket összegyűjteni, amelyek nagycenki elődeink mindennapi használati tárgyai voltak.

   A Nagycenki Füzetek egy olyan értéktartó-értékteremtő eszköz, amely visszarepíti az olvasót a múltba. Ráadásul a nagycenki múltba. Nagyapáink, dédapáink korába. Épp úgy, mint amikor egy veterán járműben ülünk. Aminek sajátos illata, és az akkori kornak megfelelő utazási érzete van. Nem elég mesélni róla, ezt érezni, átélni kell.

   Ezen felül nagy jelentőséggel bír a kötetek, a könyvbemutatók közösségi összetartó ereje is, ami szintén komoly hozadékkal bír.

   Kívánom, hogy az elképzeléseknek megfelelően sikerüljön még hosszú évtizedeken keresztül megjelentetni a Nagycenki Füzetek újabb részeit annak érdekében, hogy a jelenlegi és a következő generációnak minél könnyebb legyen megismerni Nagycenk és a nagycenkiek múltját.

 

Ivánkovics Ottó, Nagycenk polgármestere

 

 

 Simon Péter és Szalai Gergelyné a bemutató utáni beszélgetésen

 

 A könyvbemutató állófogadással zárult, ahol lehetőség nyílott ismerkedni, kötetlenül beszélgetni.

 


Simon Péter kiadó, Fülöp Márta és Perkovátz Tamás

 


Horváth Sándor és Szekendy Szaniszló, nagycenki alkotó

 

 

Simon Péter és Abdai Géza, Sopron alpolgármestere

 

Koller Sándor dedikálja a könyvet

 

Kerék Imre ajándéka a könyvbemutatóra:

 

 


 

A könyv szereplői – az elkészült kötetről:

 

 

Fenyő Ervin leveléből:


Nagyon köszönöm a könyvet.
Még nem olvastam végig,
de bele-beleolvastam,
ki mit mond Széchenyi Istvánról.

 

Nagyon érdekes, köszönet érte. 

 

 

 

 

Szigethy Gábor leveléből: 

Megkaptam a Nagycenki Füzetek 6. kötetét.
Mindenekelőtt gratulálok, tartalmában,
kiállításában egyaránt kiváló.
Néhány interjút már elolvastam, nagy élvezettel.
 
Tegnap találkoztam Cserháti Lászlóval,
a Széchenyi Társaság alelnökével, s érdeklődött,
hol lehet hozzájutni a Nagycenki Füzetekhez.
Ez a kis könyv megérdemelné,
hogy ne csak néhány ember kezébe jusson el. 

Sok erőt kívánok a további munkához.

 

 

 

Az Emlékfüzetet szerkesztette: Szabó Attila

Fotó: Pluzsik Tamás                            

 

 

 

vissza a címoldalra





nagycenkifuzetek.hu címoldaláraLap tetejére
nagycenkifuzetek@gmail.com 0036/30/3188900


0,193 mp