VESSZŐ ÁGNES

 

 

 

Balázs Károlyné Vessző Ágnes vagyok. 1970. június 25-én születtem a Soproni Kórházban, mert errefelé a gyerekek általában ott születnek. Cenken a Kossuth Lajos utca végén építkeztek szüleim, és neveltek fel három húgommal.

   Nagycenken jártam iskolába, melynek elvégzése után nem adtam be jelentkezést más tanintézménybe. 14 évesen munkába álltam, azóta is fizikai munkásként folyamatosan állásban vagyok. Hobbiként szeretek motorozni, a természetet járni, sokféle zenét hallgatok, és sokat olvasok. Nagy kertet művelek, szeretem a sok virágot, a madárdaltól hangos, közel ötven éves szőlőlugast.

   Most családommal Fertőbozon élek a Kisboz utcában. Két lányom Ági és Kármen, férjem Karcsi kőműves, drága nagymamám nemsokára 82 éves lesz.

   10 éves koromban írtam első verseim örömök és bánatok megörökítésére. Az iskolaújságban jelentek meg első verseim Szabó Attila tanár úr biztatására, mert gátlásos gyerek voltam. Megjelentek továbbá községek lapjaiban, a Családi Lapban, a Kisalföldben, kisebb terjedelmű irodalmi lapokban, az Altera kiadó antológiáiban, és van egy saját kiadású kötetem is.

   Figyelemmel kisérem a környezetemben élők műveit, például a soproni költők írásait. A nagy költő és író elődök közül olyan nagy kiterjedésű az érdeklődésem, hogy csak annyit jegyeznék meg velük kapcsolatban: tiszteletreméltó örökséget hagytak maguk után. Sokat olvasok, de úgy érzem, szándékosan megtartott egyediségem nem méltó arra, hogy ismert költőinkhez hasonlítsam.

   Felfokozott érzelmi állapotba írok, az emberek szívéig, lelkéig szeretnék elérni (éljen a szeretet). Egyedi találmányom, hogy személyre szabott verseimnek legtöbbször „Csak neked szól” a címe. Kedves alanyaimtól szép leveleket őrzök, melyekben tudtomra adják, hogy jó helyre került.

   Költőként feladatnak érzem a nehéz emberi sorsokkal való tiszteletreméltó törődést, vigasztalást. Érzésekről, érzelmekről szívesen írok, de mai napig gátlásaim vannak, mert minden szó a lélek gyümölcse is. Úgy érzem, a legbelső dolgaimat adom ki magamból. Nagy hibának tartom közvetlen környezetemben, ha próbálják az írásokat beazonosítani, mert a versek nem bulvárhírek. Számomra is élmény most érett asszonyként elolvasni gyermekkori verseim, amelyek gyakran szóltak szerelmi csalódásról, holott olyan szerencsés nő vagyok, hogy ilyen nem ért, 19 éve vagyok házas.

   Mindig szívesen mentem el a költészet napjára Cenkre és Balfra, léptem már fel gyermektáborban, rögtönözve a Balaton partján és Erdélyben a tiszteletünkre egybegyűltek előtt. Jó előadó sohasem lesz belőlem a lámpalázam miatt, de a vágy bennem van, hogy amim van, szeretettel átadhassam.

   Utóirat: én írom továbbra is verseim, és ha tehetem, szeretettel nyújtom az olvasók felé.

Vessző Ágnes

 


Új versek

Fonalak

Megölelném…
Most megfogadnám,
Minden intő szavát,
De ő nem él már!

Gyógy írnek mondják,
Hogy a gyász után
Telnek az évek,
De ebből semmit nem érzek.

Miért fáj?
Annyira fáj!
A gondolataimban kereslek,
De már nem talál a tekintetem.

 

A kék szemű ember

Éreztem szavakkal nem csépelhetem,
Hiszen ő nem is árt nekem,
De valamivel hitegeti magát
És a tévedését nem érdemli meg.

Kék szemű! Szinte minden szavunk egyetért,
Süt belőled a lélek és mégis lépnem kell,
Egyre messzebb tőled, a kis virágot visszaküldöm,
És még szól a jó kívánságom: jó utat.

 

A nagycenki platánok

A nagycenki platánok
Egymásra vigyáznak,
A legmagasabb ágain
A kányák hangoskodnak,
Ott hirdetik az uralmukat.

A fák nagyra nőttek
Nyáron forró napsugarakat szűrtek,
Télre mind kopaszok,
Az ágaik a széltől könnyedén letörnek,
Alattuk akkor ne időzz, mert meglepetés érhet!

Ó nagycenki platánok jó hogy vagytok,
mert hozzánk is tartoztok,
éljetek még sok-sok évet,
és rólatok majd az unokáimnak is mesélek.

 

A vándorok szekerén

Sokáig ültem én
a vándorok szekerén,
megéltem, hogy helyem
jaj, nem lelem!

Ahogy én céljaim megvalósítom,
megállapodottnak tűnhetek,
de ez tévedés,
sok még a tervem!

A szekér tovább döcög,
de már nélkülem
és talpon állva
kiállom a próbát ígérem.

 

Apám betegségben

Sápadt az arca,
most a kilók leperegnek róla,
felkavaró érzés a védtelensége,
félelmét nem kendőzi el,
ami most történik vele,
erőt, kitartást igényel,
csak a biztatás eszköze van nálam,
a megmentő valami nagy és hatalmas,
a megmenekülő meg ő maga: az apám.

 

Balatonka

Szeretlek Balatonka,
Áztattam magam benned most eleget,
Nyaranta mindig megbámullak mintha
Először találkoznék veled,
Nekem nagy vagy és épp elég,
Mikor leülök a kövekre,
Még magamat is alig veszem észre,
Édes balatoni nyár,
Köszönöm, hogy jó voltál.

 

Ez nem tévedés

Összeérő ajkaink,
Perzselő lángokat gyújtanak,
Nincs tér, nincs idő,
Alig van melletted levegő,
Szerelmünk heves táncát járja,
Visz az érzelem boldogság országba.
Fenyők illata, orrcimpáinkat kényeztetik,
Mellettünk egy szelíd vízesés
Tüneményes zenét szolgáltat,
Ezt a titkot őrizzük meg magunknak,
Szép kedves, szép kedves.

 

Hinta

Nem tudtam úgy megszületni,
hogy fájdalommal ne járjon!
De okoztam örömet is a világra jöttemmel
a kórházi ágyon.

Nem tudok úgy élni, hogy ne fájjon!
Kevés vagyok hozzá,
hogy változtatni tudjak az arányon.
Van hogy a boldogság dobál fel a magasba
S van hogy a bánat
súlyos terhével rááll a nyakamra.

Nem tudok úgy meghalni lehet,
hogy ne fájjon,
kicsit előrerohantam belátom,
de már egy nagyot hintáztam én
te élet a hintádon!

 

Kíváncsi

Kérem, ne kutasd, ne keresd,
Kit és mit miért is szeretek!
Nem tartozom számadással,
Papírra vetem a rezdüléseim,
És csak az kedveli, aki érzi.
Már rég nem akarok
Mindenkinek megfelelni,
Csak egyszerűen élni
És amint tapasztalod,
Ez még megy
Kedves kíváncsi,
Ha ezzel meggyőztelek jó,
Ha nem, kerülj el engemet.

 

Kutya sors

A kutyával kutyául bánnak,
Ezért kutyául is érzi magát,
De szégyenkezni ezért
Nem neki kell,
Kutyasors nincs,
Nem létezik
Csak a szándékosan 
Kialakított bűn
A kutyaság!

 

Nézz vissza bátran

Nézz vissza bátran
Nincs takargatni való,
Jöttél lettél nekem
És maradtál velem,
Szívemben szállást
Életem végéig kaptál,
Az emlékeink már gyűlnek,
És édesek, mint a méz,
Szép nyarak, csodás őszök,
Összebújós téli esték,
A réten boldogan futkozó tavaszok
És ez mind veled,
Ha nem szeretnél
Nem tartanál ki mellettem,
Szép volt a nyarunk,
Pont olyan amilyet szeretek,
Nézz vissza bátran te is,
Itt állok mögötted.

 

Balf

Sopron város kistestvére,
Egy csendes falu pihenésre!
Erre vannak szőlősorok,
Erdősávok, nyáron
Pompázó mezei virágok
És itt élnek a jó barátok!

A Fertő tónak közelsége,
A nyári záporok nagy vezére,
Van program bőven,
A kultúrának is van hely!

A munkahelyem csoda birodalom:
A szanatórium,
Most adtak neki egy hosszabb nevet,
De mire elmondom unalmas lesz.

Munka közben 
Sok-sok embert megismerek,
S mivel ihletben nincs hiány,
Verseimmel köszöntöm azt,
Aki felém jár,
Utolérnek dicsérő, biztató szavak,
Ezért is szeretlek szívemből Balf!

Vessző Ágnes
(Balázs Károlyné takarító)

 

Na milyen

Na milyen visszanézni,
Oly ingoványos utadon
És vállon vágni magadat,
Hogy héj, eltelt éved negyvenhárom?

O hogy milyen volt idáig
Azt én jól tudom!
Amit akartam kicsikargattam,
Ha kellett vért izzadtam
És lám mégis megmaradtam,
Amit elengedtem,
Fene bánja,
De azért adjatok igazat az élet drága!

A mennyek kapuja nem vár kitárva,
A poklok, pokla meg úgyis részemről
Már meg van járva,
Most édes földecske!
Én még had járjak rajtad,
Hiszen bemertem tölteni a negyvenhármat.

 

A rongy a boton

A rongy a boton
A lélek szárnyon
És együtt süvítenek végig
Héthatáron.

A kis tenyérben
Egy fájós hólyag,
De nem baj,
Mert van egy pont
És már mindegy,
Hogy hol vagy.

Rongy a boton,
A szív a motorja,
A jó gazda felér a csúcsokra,
Akik meg nem értik,
Nem is bánják azt,
Hiszen amit valaki nem tudhat,
Hát nem tudhat,
Olyan kár értük,
Hogy csak a szemükkel látnak,
Össze-vissza hallanak
És érezni nem tudnak
És nem is akarnak,
De amikor rongyos bottal a kézben,
Köztük megtalállak,
Örömömben kicsit
Az enyém leszel,
És én meg itt vagyok neked,
Bot a rongyon
Vagy rongy a boton,
Így már teljesen mindegy,
Szerény jómagam ajánlom neked.

 

Tündérek

Néha tündérekről álmodom,
Ha úgy érzem nagy a bánatom,
Ők felemelnek
S a Földnek szennyéből
Gyönyörű helyekre magukkal visznek,
Szépséges hárfán zenélnek,
Dicsérnek sok szépet ígérnek,
Varázsszavakat mondanak 
És csak vigasztalnak, vigasztalnak,
Néha a tündéreket
Mintha valóságban is elsuhanni látnám,
Lehet, hogy köztünk van mind
És igaz, hogy szépen játszanak a hárfán?
Talán a munkájuk sok
És ezért keveset vannak velem,
Ez az ok jóságosok,
Hogy hiányoztok nekem.

 

Még...

Még lennék egy nagy fának a lombja,
Hogy téged el ne verjen az eső,
Árnyékodnak a Nap ellen
A szél se érjen az a nagy tekergő.

Még lennék az álmodban is hű szerető
Olyan gyengéden köréd tekeredő,
Még lennék egy pihe toll,
Amely arcod simogatja
És ha felébredsz álmodból,
Az enyém legyél minden egyes pillanatra.

Még lennék nagyon beszédes,
Hogy a szavaimból is
Csak a szerelmet érezd,
Még lennék nagyon hallgatag,
Hogy boldog kábulatban a karjaidba omoljak.

Még lennék a legszebb delfin a világon,
Hogy te legyél az én delfinpárom.
Még…

 

Mondd

Mondd, élsz te lemondással,
Azért hogy másoknak adj?
Tudsz-e teremteni a semmiből?
Vagy csak ember vagy!

Mondd ők boldogok-e
Akik kihasználnak?
El akarják venni utolsó erőm.
Hallod-e aljas suttogásuk?
Ami azért van,
Mert kellene nekik az agyvelő!

Mondd el nekik, 
Ölembe még nem hullt a manna,
De lehet soha nem akartam,
Fúrnak, fúrnak, de már faragni
Semmit nem tudnak rajtam! 

 

Varjú dal

Kutya sorsú magyarok,
Álmok mezején,
Résnyi a remény!

Kukában a szív?
Áldásunk elmaradt?
Róka támadj!

Hősök vagyunk,
Ez a sorsunk az életünk,
Semmit nem adnak ingyen,
Soha semmit.

 

Anitám

Anitám! Anitám…
Ha volna hatalmam
Az emberek bajára,
Törékeny válladról
Leraknám a súlyokat,
Azért is, hogy a ma még
Kicsi gyermekeiddel
Te legyél a legboldogabb!

Asszony sors a mienk,
Alig járható ösvényeken
Kanyarog velünk a sors,
De ha elesünk,
Majd újra felállunk,
Ennyit ígérj meg nekem
E szavak öleljenek meg
És az irántad érzett szeretetem.

 

Vegyesbolt

Jönnek, mennek az emberek,
Az egyik dicsekszik,
Nagy vagyonában fürdőzik
S ebben vélt hatalma
S minden öröme tetőzik.

A másik ember csupa panasz áradat,
Ő az, akit mindig kihasználnak, becsapnak.
Csak egy pillanat…
Felragyogni kezd közöttük a híd!
Ami teljesen hallgatag…
Nem tud szólni közöttük,
Csak hallgat az.

 

Aliz

Aliz egy új ismerős,
Masszőrt keresett, elvállaltam,
Fájt a háta ezért felkeresett,
Magáról sokat nem beszélt,
Amikor levetkőzött kicsit meglepett,
A testén csonkolás nyoma,
Hiányzott a melle,
Így maradhatott meg az élete,
Legalábbis egyelőre.

Így már tudom okát
Szeme szomorú fényének
És lettem csodálója lelke nagy erejének!
Aliz igazi nő vagy,
Csüggedned nem szabad,
Tiszta szívvel köszönöm meg a bizalmadat.

 

Még ne írd le

Még ne írd le hogy
Öreg vagy és kopott,
Ne harsogd, hogy nincs terved
És már nincs holnapod,
Jut még jó szó az életből,
Kerül még jó falat,
Csak ne bámuld magányosan
A négy falat!

 

Sopron felé félúton

Villámlott, dörgött az ég
Olyan vihar kerekedett,
Hogy félúton Sopron felé
A kocsimmal megálltam veled.

Villámlott, dörgött,
Nagyon, nagyon esett,
Ó én ostoba meg morogtam veled
S majd az, hogy elkésünk
Egyszer csak mellékes lett,
Mert megöleltél…
Vagy hogy is volt, megöleltelek?

 

Élet igen

Szeressetek felhők
És ragyogó csillagok!

Szeressetek hegyek,
Csordogáló patakok!

Szeressetek rétek, erdők,
Hullámzó búzamező!

Szeretem az égi lámpásoktól
Ragyogó éjeket.

Szeretem a kéklő eget,
A tiszta vizeket.

Szeretem a rétek illatát,
A ringatózó aranykalászt.

Szeretem, szeretem!
Az élet igent szeretem.

 

Űzött vad

Az igazság olyan, mint az űzött vad,
Élni akar, üvölti élni hagyj!

Vérző seb, törött csont
Ó igazság nélküled elpusztulok!

Harc árán vagy,
Mindig meglopnak.

Könyörgöm, éreted, hogy megmaradj,
Egyetlen igazság…

 

Feladat

Szerelmem!
Kérlek, keresd meg
A legszebb csókot emlékeidben.
Elárulom, hogy én,
Hogy találok rá,
A legszebb mindig az,
Amit a közelmúltban,
Utoljára adtál,
És most se tétovázz,
Hiszen imádom a szád!

 

Vidéki idill

Balfon jól terem az eper,
A lekvár rotyog az Erzsi konyháján,
Endre bajszát igazgatja,
Talán azért, hogy bele ne
Ragadjon a kóstolóba.

Bozon bodza szezon van,
Eddig belőle húsz üveg szörpöm van,
Ma még a barátok cseresznyéjét csemegézem,
De majd az enyém is megérik a jövő héten.

Az Endrével versenybe vagyok,
Hogy melyikünk borsója a nagyobb,
Ebből nem lesz vita,
Csak egy közös lakoma.

Éljenek a barátok, a viruló kertek, tavaszi virágok!

 

Csujogató

Dimbes-dombos kis falunknak
Fertőboz a neve!
Erdők ölelik s lent
A fertő tó terül el és a nádas,
Cenk felé sárgít a repce
A Gloriette kilátó a szívem csücske.

Nagy buli itt a bodzavirág fesztivál
Akkor aztán ál a bál!
Sülnek-fölnek az étkek
Jönnek is a vendégek
Aki mindenre kíváncsi
Ki ne hagyja
A bodza fesztiválnak
Május 25 a napja!

 

Est

Ha kora nyári est
Az öledbe ül
A virágok illata
Gyengéden bódít
A szellő lenge tánca kényeztet
Az állapot idilli
Talán te is ezt szereted?

Más ez, mint a sötét téli napok voltak
Most hódít ez a nagy szabadság
Vedd ki részedet
És vesd le béklyóidat
Akkor minden szebb könnyed és egyszerű lesz.

 

Döme a beszélő gép

A Döme, hogy levegőt mikor vesz,
Azt senki nem tudja
Az értelem sokszor eltűnik
A szavakban
De ő csak mondja… mondja.
Keresi a társaságot
És nem érti, hogy mindenki mért siet,
Akit egyszer elkap az egy óra alatt
Nem ússza meg. 
Félni nem kell,
Kérdést nem kapsz tőle,
Választ nem vár,
Szóhoz úgysem jutsz.
Döme hajrá, hajrá!

 

Az édesanyák dicsősége

Milyen csoda
Minden élet kezdete,
S míg a szív dobban
Kitart az Anya féltő szeretete!

Minden gyermek fut
Vágtatás az élet
De ezt a vasárnapot
El ne felejtsétek!

A hála a jó anyáknak szól,
A május első vasárnapja
Az anyák dicsősége,
Áldás a léte,
Könny az emléke,
Köszönet mindenért
S ragyogjon a szeretet
Tündöklő fénye!

 

A józan ész

A józan eszemmel tudom,
Sajnos te nem lehetsz mindig velem,
De ezt a tényt nem érti meg
Az én szerelmes szívem,
Amikor a rózsaszín köd engedi,
Még azt is érzékelem,
Sokan nevetgélnek felém,
Hiszen nem élték át milyen a szerelem.

Különleges néha irigylésre méltó állapot,
Olykor kínzó betegségnek érzett cudar dolog,
Micsoda csodás élmények,
Amíg legényesen átölelsz
Megszűnik a világ,
Az érzelmek hulláma, kábítja agyat
És a Föld felett lebegve
Könnyűnek tűnik a test
És igaz hogy hallhatom a mondatot:
„Szeretlek Ági!”

 

Géniusz sirató

(Költészet napi megemlékező 2013)

Ó, jaj földi halandó!
Te szegény népi kubikus
Micsoda bűn a terhed?
Az hogy költőnek adtad magad
Inkább lennél írástudatlan 
Akkor nem vetnéd a lapra,
Amit a szíved regél
S beleolvadnál a nagy semmibe,
Mintha csak egy vadnyúl lennél!

Te nem, de nem változol!
Aki ma megtapos
Majd holtadban felmagasztal,
De miért csak akkor ismer el?
Hiszen ezzel így semmire nem megyünk…
Ó, jaj födi halandó, te szegény népi kubikus,
A semmit érő harc tovább tart,
De bárki bármit is mond
Örök igazság az „a szó elszáll
De az írás marad!”

 

Ha úgy érzed

Ha úgy érzed
Az élet hozzád sem
Túl kegyes!
Gyere bátran
És beszélj
Amíg lehet.

Ha úgy gondolod
Bízni kár, már nem érdemes!
Aki szavainkkal visszaél
Kiforgatja azt
Lehet, arról nem is tehet
Csak ez jelent számára örömöket.

Ha megérzed a lelki társad
A felismeréstől csak boldogabb lehetsz
Mert ő majd önzetlen lesz
Kímél, feledteti a bajt
Ha úgy érzed megvan
Fogd kezét és minden könnyebb lesz.

 

Középület

Az ajtó csapódik egy nap százszor,
A kulcs is leesik párszor,
A huzat végigsüvít
Vagy ha nem akkor állnak a szagok
Soha nincs csönd
Az a tompa robaj 
Az mindig megmarad valahogy.

Lépten-nyomon a beszédet mindig hallani,
Sokszor azt mi volt az ebéd,
Elhangzik dicsérete sokszor
A jó büdös víznek,
Hiszen gyógyulni sokan miatta is jönnek,
Morgó ember is akad,
Akinek jót tenni nem is lehet,
Az igazság néha nagyon védtelen.

Ó középület, belőled ez csak egy részlet,
Egy kicsi morzsa hogy zajlik az élet,
Létezik még sok valóságos történet,
De az már egy következő ének.

 

Lélekfüzér

Egy embernek az életében
Oly sokat lehet adni,
Olyat, ami nem húzza a zsebét
Csak a szívét ékesíti!

Egy embertől az életében
Oly sokat el lehet venni,
De erővel az érzelmeket,
A gondolatokat meg ne próbálja senki!

 

Anyu

Anyu te olyan vagy,
Mint a fának törzse!
A belőled hajtott ágaid,
Már mi is vagyunk.

Ha örülsz, virágba borulsz,
Ha bánkódsz hullanak a levelek,
Ha fájdalom mardos, a jég von be
És a könnyek formájában
A szenvedés enged fel.

Anyu! A védtelenség téged nem gyötörhet,
Hiszen még mind megvagyunk,
A szeretet lombjai dúsak,
És lám e költészet jó arra,
Hogy szívből hirdeti,
Nem csak a faágak ölelkeznek,
Hanem a szerető anya és a gyermek.

Vessző Ágnes

Szeretettel köszöntjük Anyut a Nagymamát!
A négy lány: Ági, Anita, Kriszti, Marietta
Az öt unoka: Ági, Klaudia, Eszti, Attika, Kármen

 

Böjti szél

Most sokan vetkőznek a koszukból,
Lerakott szennyük egy nagy kupac,
Mert ez a Föld mindennek helyet ad,
De talán van még tiszta vizű forrás,
Ami lemossa a szennyeket,
Dolgozzatok böjti szelek!

 

Fűszál

Végre hajtott egy fűszál!
Csak neked és nekem,
Egy pillanatra lecsuktad
A szép szemeidet
És én fűszállal megcirógattam az arcodat,
Úgy érzem azzal a mosollyal
Engem örökre vettél meg.

 

Húsvét

Az emberiség vallása,
A lelke hallása,
Egy mentőöv
Az emberre vetve,
Hogy ne vesszen el
A mélybe vetve!

Fényben, tisztességben,
A húsvét üzen e Földön,
A létünk egy múló állapot,
Hogy a ránk szabott időt,
Hogy töltjük ki,
Azért mind felelősek vagyunk!

Barka, tojás életjelek,
Kalácsillat, a család a szeretet,
Csoki nyuszi modern szokás,
És a hála szól neki…
Amiért hívőnek és hitetlennek
Egyformán osztott áldást!

 

Nyári erdő

A szerelmünk olyan, mint
A nyári erdő s benne mi
A két tekergő!

Lágyan összeolvadunk…
Hiszen a lomb sűrűjében
Láthatatlanok vagyunk.

Olyan jó hogy vad módjára
Szaladhatunk ölébe
A jó illatoknak.

Hallod? A boldogság dalai szólnak!
A fákról madarak énekelnek,
Így üdvözöl bennünket az élet.

 

Ne félj

Ne félj tőlem
Messziről jött idegen,
Pár szó és ismerlek én.

Egy vers, egy dal
Közelebb hoz
És holmi uncsi pletykánál
Ezerszer többet ér!

Az emberek olykor
Tömegesen összejönnek,
Társalogni elfelejtenek,
Megbízni egymásban félnek.

Sír magányuk néma farkasüvöltésben,
Udvarias mosolygás az álca,
De ki a végén maga marad
Egyetlen lesz,
De már senkinek sem drága!

 

Kérdeztek

Kérdeztek, mindig kérdeztek!
Én mit is mondhatok?
Magyar a magyarnak!
Hogy is szólhatok
Én…akinek az élet az iskolája.

Csak egy gömbölyded
Középkorú asszony vagyok
Oly sokan kérditek,
Hogy látom létünk
Miről álmodom?

Itt áll a papíron,
Ahogy én gondolom
Magyar te sírig magyar!
Van, amikor a könnyünk
Végigcsorog vállunkon, vállunkon.

De még szánt az eke
És milliónyi mag hull bele
A létünkért, a magyarul éltünkért
Élnünk kell és nem mindegy hogy,
Míg végül a lelkünk az égig ér!

 

A dadogó Gyuri

A Gyuri csinos,
A szeme riadt,
A félsz szorongatja,
Mert tudja magáról,
Hogy nehezen formálja
A szavakat.

Övé az ítélet!
Sokáig tart bizonyítani szegénynek,
Hogy ő teljesen értelmes!
Gyuri okos a lelkét nagyon szeretem
És ő is hasonlót mondott
Csak kicsit tovább tartott, mint nekem.

 

Átverselt élet

Zsenge ifjan
Rám szakadtak az álmaim,
Nem volt szinte semmi
Csak a dolgozni tudó karjaim!

Teltek az évek…
Belém haraptak kudarcok
S megöleltek
Éltető remények.

Most itt állok
És azt mondhatom jó nekem,
Mert sok legyőzött
Akadály van mögöttem.

A versek a kopott kis füzetből,
Újságba, kötetbe kerültek,
Furcsa érzés, hogy a falra tűzve
Vonzzák a befogadó embereket.

Ragyognak a lelkek,
A jóságtól ragyognak!
Köszönöm olvasóim,
Hogy a napjaimba örömöt lopnak.

Sok szeretettel mindenkinek: Vessző Ágnes
azaz Balázs Károlyné (az osztályon takarító nő)

 

Bácsi

Bácsi kérem!
Mondja el nekem,
Miért fáj a hazugság,
Miért bánt engem ennyire?

Maga olyan bölcs,
Megélt jó pár nyarat,
Én magától szeretném hallani
Az igazat.

 

Vidd el kérlek...

Vidd el kérlek…
Ezt a levelet,
A posta messze van,
A lábam látod?
Ahogy itt fekszem
Ezen a fehér ágyon,
Tanakodom egyre,
Hogy a gondom
Nagy, mint a tenger!
Mit is tud ezzel
Kezdeni az ember?

Vidd el a levelem,
Benne van már minden,
Talán mire hazaérek
Rendbe lesz minden,
Szívem minden szeretetét
Beleírtam és éltet a remény,
Érdemes lesz visszatérni a szeretetért,
Már nem is fáj, hogy három hétig itt leszek,
Ezen a fehér ágyon…

 

Farsang

Ma még roppan a hó a lábad alatt,
De már a tavasz szökdösik
A kertek alatt, egyezkedik a téllel,
Erősen vitáznak!

A búcsújuk közeleg egymástól,
S míg a Nap egyiknek ellensége már,
Addig a másikra kacsintva ránevet.

A balfi dombokról messze ellátni,
Bozon testes szarvas felfelé kaptatott,
Télnek illatával az élet virulása kevereg,
Mert nemsokára tavasz lesz!

 

Az újévre

Ha az inged, gatyád
Jól elkopott,
Akkor sem azt számold
Neked mi nem jutott!
Kilátszik a sej haj,
Illik rá az ej-haj.

Gond és baj minden felé jutott,
Csak aki kifelé vigyorgott
Sokkal jobban mutatott,
De most a búnak intsünk be
És koccintsunk a medve bőrére,
Mert lám az ige így szól:
Érd be a semmivel és lehet a tiéd lesz minden,
De az meg minek?

Adjon az ég egy kis fedelet,
Ételt, egy kis meleget,
S el ne merjen fogyni a szeretet,
Mert az a szerelmetes társa az embernek,
Viruljunk egészségben az újesztendő dicsőségére.

 

Évszakok

Jöttek máskor is
Hideg telek,
Süvítő, metsző szelek,
De nem számított,
Mert mindig csak szerettelek!

Jöttek viruló tavaszok,
Mámorító illatok,
Boldogító pillanatok,
Mert mindig csak szerettelek.

Jöttek forró nyári éjszakák,
Nekem is szólt a szerenád
És sokat jelentett,
Mert mindig csak szerettelek!

Jöttek mélabús őszi napok,
Égig érő önsajnáló sóhajok,
De nem számít,
Mert még mindig csak téged szeretlek.

 

Az anyó a padon

A dédanyám lehetne,
Ez a jó mama,
A meséje visszavezet
A régmúltba,
Nem hadar, ő már nem siet.
Azt mondja: „Nincs kihez
És már nincs minek.”
Az anyó a padon
És én vele ülök bajaimmal
A vállamon,
Az idő repül, és ő sokat beszél,
Ez nem nehéz velem,
Könnyedén megvigasztalódtam
És könnyedén jobb kedvvel
Elindulok hazafele,
Jobb kedvvel a holnapért,
Hiszen az anyó biztatott,
„Van kiért és van miért”
Magamban ennyit mormolok.

 

Karácsony

A remény csillaga
Tündököl az égen,
A hittel ölelkezik,
S így lesz béke.

A földön tisztul a lélek,
Az ünnep bűvkörében,
Szépen szól az ének.

Meg kell szelídülni,
Észlelni a szépet,
Tanulj meg szeretni,
Ha nem megy!
És más lesz az új éved.

 

Egy igaz történet

Osztályos takarítónő vagyok,
Én akartam, hogy az lehessek,
Igazi emberközelségben tevékenykedem,
Az ide érkezők között, újabb és újabb
Elemekkel gazdagodik az életem.

Emlékszem egy szürke hétfői nap volt,
A portörlő rongy a szobák sorát
Megsimogatta kezemben,
Egy asztalon szép nagy betűkkel
Egy levél állt és én akaratlanul is belefeledkeztem
Úgy érzem, a tartalmát én már soha el nem felejtem.

Íme a tartalom: „Édes Fiam!
Azért jöttem a szanatóriumba,
Mert beteg és már öreg vagyok,
Otthon is magányos voltam,
Senki nem törődött velem,
Úgy érzem fiam,
Te sem szeretsz engem!
Soha nem kértem tőled semmit,
De most mégis megteszem,
Egyszer még látogass meg,
Mert rájöttem, a sok ember között is
Végtelenül egyedül vagyok,
Hozz egy rádiót, legalább az beszéljen nekem,
Aztán ne aggódj, úgyse soká élek…”

Itt a levél megszakadt, olyan hirtelen zokogás tört rám,
Egy kis rémület, hogy ebben az állapotomban,
Ő a szobába ne érjen engemet,
A porszívó bőgött és én vele,
Valami fájdalmas tehetetlenség ült rá a szívemre.

 

Az elmúlás

A szívem ütemére
Lépdelek
Amíg más kísérek
Utolsó útjára
Tudom egyszer én is…
Így leszek, hogy csak voltam.

 A szívem ütemére
Az agyam is lüktetet,
Hogy gyarló kis lény vagyok,
És halál én nem tudom,
Mit is kezdhetnék veled?

 

A kerekek közt...

A kerekek közt
Van egy szék,
Ha meglátod rögtön érted,
Hogy miért.

A kerekek közt ül egy ember
Talán sajnálatra méltó, védtelen
Majd megismered
És rádöbbensz, hogy nem!

A kerekek közt egy állapot,
De élnek a kerekek,
Szinte repítik őt!
A hatalmas földön élőt, az embert.

A kerekek közt ül és mosolyával
A fény felé emel,
A csodás humorával mondja:
„Ne félj, nem futok el!”

A kerekek közt él és a járóknak,
Az egészségeseknek példával szolgál,
Ha úgy van, neki minden fáj,
Vannak napok, amikor semmi sem,
Rokkantan is mögötte van már
Sok minden és előtte van még az élet
A kerekek közt.

 

Az ősz bandukol
  
Az ősz bandukol a tájon
A tücsök muzsikát már nem találom,
A hajnal harmattal fogad,
Fátyolos kis ködfoltokat
A szellő osztogat.
  
Világosabb már a rét,
Nem zöldell a távolból,
A cirógató napfény is gyenge,
Szerény a Nap, az avar
Hízik csak egyre a lábam alatt.

 

Lélekvihar

Gyere, jöjj közelebb!
Te vigasztald meg árva szívemet,
A fejemet a párnába fúrtam,
Mert vékonyak a falak,
Szégyenkeztem a hangos zokogásom miatt.
Annak ígéretét mindig elhiszem,
Hogy ez majd többé nem esik meg velem,
Néha egy pillanat műve az, ami évekig szorongat
Tudod… idebent.

 

A szegények

A szegények kenyere azért kevés,
Mert ugyanaz a darab belőle
A reggeli és az ebéd,
A vacsora helyett!

Régen: volt „vöröshagyma a tarisznyában”
De most már nincs, akkor tudták miért nincs
Most úgy tesznek, mintha nem tudnák!
A szegények kenyere nem végtelen
Holnapra nem maradt egy morzsa se.

 

Érzékek

Két egyforma nap nem létezik,
Mert mind más
Nagyon változatos,
Talán az érzékek között van különbség,
Mindenkinél más a vétel, más az adás
És legfeljebb találkozik a hasonlóság.

 

Idegen

Aki a hazájában idegennek érzi magát
Az elvesztette a szíve kulcsát!

Őseinket verték, ölték,
Gonosz fondorlattal űzték.

Mégis a szülőföldhöz ragaszkodtak,
Kínok között is ellenálltak, dacoltak
És megmaradtak magyarnak!

 

A szemétdomb

A szemétdomb tetején
A távolból valami csillogott,
Hogy hozzá közeledtem,
A villogás elkopott,
  
Egy emberalak
Kezdett derengeni,
Vonzott a kíváncsiság,
Felé kezdtem sietni.

 Szóba elegyedtünk
S körülöttem kezdett
Minden megszépülni
És eltűntek a szagok.

 Megértettem
Ennek az embernek,
Ez a vára!
Közelről az ő lelke ragyog,
Ha távolabb lépek,
Akkor majd csak a kacat
A dombtetején,
Ami némán erre hívogatott.

 

A lepergő
  
A lepergő életem olyannak tűnik,
Mint a száraz falevél
Valaminek vége…
Az ősz mélabúsan kísér,
A fagyos csókját érezteti,
Hamarosan a tél.

 Kicsit megpihen a remény,
Tudom, majd a kikelet újra eljön felém,
A lepergő életem minden évével
Egy láncszemet a porba ejt,
De ez csak érettséget hoz,
Talán még nem a végzetet.

 

Búcsú puszi

Még egy utolsó meleg nappal
Búcsút int a nyár
Sok munkát adtál
Te huncut nyár!
De azért én szeretlek
Ha tortaszelet volnál
Csak elfogynál.
Így meg őrzőm emlékedet.

 

Látod, érzed?

Látod, érzed?
Így többre mész velem
Ha szolid természetességgel szeretsz
Én legyőzőm az összes súlyos terhem
És súlytalan piheként könnyedén repkedek
Boldogan nagyon szeretlek.

 

Kő alatt

Majd ha már én nem leszek 
Kérlek, őrizz meg a gondolataidban
Belőlem egy csipetet,
Talán a legszebb mosolyt
Kedves szavakat,
Takargasd, dédelgesd
És tovább annak add,
Akinek emlékem szívesen említed.

Ha már nem leszek, emlékezz rám,
Hogy gyarló kis küszködője voltam
Az életnek, emlékezz, hogy szerettem
Lenni veled, de tarts meg a könnyeidet,
Amikor a halál agyoncsókol
Békével leszek, mert elbúcsúztam tőled
Bármikor is jön én elbúcsúztam tőled.

 

Termek

Termei vannak az életünknek
Az ajtók nyitva állnak
Az egyik fogad fénnyel ragyogással,
A másik sötét komorsággal.

Ez a kettősség az alap,
Ami közte van az a minden,
Én csak a magam dolgait akarom felsorolni,
Ami az emberrel magával történik
Ahhoz van joga, hogy abban legyen tévedhetetlen
És él a jog a jövőt képzelegni
Ezekkel együtt kell valahogy a földön járva éldegélni!

 

Ó tenger!

Ó tenger!
Én már régóta vágyakoztam utánad,
Hogy sós vized hullámai
Simogassák elfáradt testemet
Álmodoztam tiszta kékségedről
És lám igaz, hogy szép vagy!

Ó Opatija felülmúlsz minden képzeletet
Időtlen lett az idő,
De lehet a várakozás tett ilyen boldoggá,
Hogy ez az álom beteljesedett,
Az öreg matróz megkövülten a parkban maradt
Talán visszavár.

Vessző Ágnes 2012.08.18.

 

Búgócsiga

Szelíden hajtottad
Fejedet a vállamra
Jég nem olvad oly könnyen
Mint én a karjaidban.

Te nem szidsz
És túlságosan nem is dicsérsz,
Én éppen ezért rajongok érted olyan rég!
Az őszinte szívedet szeretem.
Tiéd a szerelmem,
Mert jó dolgom van melletted
Beéred velem, nem tartasz igényt
Szebbre, jobbra.
Édesen megvagy velem.

Emlékeim zsákjából
Előszedem gondolataimban a múltat
Amikor mi kisgyermekek voltunk,
Játéknak búgú csigáink is voltak
Azt a veszett pörgést érzem
Érted lobogó szerelmemben
De én nem akarok megállni
Érzelmeim helye nálad van
A tiéd meg nálam
Pörögj velem tovább
Hiszen a rozsda ette meg a búgú csigát…

Vessző Ágnes

 

MA még...

Ma még itt vagyunk egymásnak,
Talán nem jön a szele felénk a halálnak,
Most kell magamból neked adni mindent,
Legyél milliomosa az öleléseimnek,
Vad rohanásban zajlik minden,
De azért legyen időd rám, törődj velem!
Ha én belefeledkezem a csacsogásba,
Csak azt jelenti te vagy az emberem,
Bújj el velem a világ neszéből és a többit
Hagyd, hogy suttogjam el…
Ma még.

 

Bánataim

Eluralkodó bánataim, hagyjatok!
Súlyos terhetek most félrevetem
Engedjetek boldogan szeretni,
Az való nekem!

Eluralkodó bánataim,
Nem vagyunk jóban
Ne kísérgessetek!
Magatokból csak fájdalmat okádtok,
Az nem kell, többé nem.

Eluralkodó bánataim,
Mit is kezdjek veletek?
Azért már mindent én sem cipelhetek!
Az élet fényeit keresem,
Ami mosolyt szül,
Azért szeretem.

Eluralkodó bánataim,
Most már szánjatok és kíméljetek meg,
Hogy az erőm visszavegyem,
Nem is sokat akarok,
Csak körülöttem, miattam
Még sokan legyenek boldogok.

 

Balatonfüredi emlék

A Korok fesztiválján
Népes lett a part,
Még csak most tudatosult bennem,
Hogy milyen jól döntöttem,
Hogy az ott fellelhető sok
Szépben, jóban részesültem.

Dolgos hétköznap született meg az ötletem,
Jó barátnőmet invitáltam
És vele útra keltem,
Jó halászlét főztek, a boruk is zamatos,
De a mi arcunk egy decitől is nagyon piros.

A nagy vitorláson kicsit fáztunk,
Tiszta volt az idő Tihanyig könnyen elláttunk,
Erzsivel feltöltődve értem haza
Várta őt is férje ölelő karja
És jómagam is hasonlóképpen jártam
Frissen szedett virágaival várt haza életem párja.

 

Fél kenyér

Ha én egy fél kenyér volnék
Megértetném veled,
Hogy tedd mellém
A saját fél kenyered,
Így lennék egész
És nem gyötörne többet hiányérzet
Te legyél az örök biztonság
És most remélem, nevetsz ezeken a sorokon,
Hogy ennyi idő után lekenyereztelek,
Ezzel elárultam, hogy nagyon szeretem a kenyeret.

 

Ferde szemmel

Engem életem során mindig utolértek,
Azok, akik rám ferde szemmel néztek
Sokszor fejtegetem magamban
Az okát és egy a vége
Nekik nincs céljuk, titkon szövögetett álmuk,
Faltól falig ér a sivár világuk,
De erről én nem tehetek!
Hagynám, hogy ismerjenek,
Megérezzék, hogy milyen vagyok,
De az ő számukra én láthatatlan vagyok,
Nekik én mindig bűnös leszek,
Amíg élhetek, én magam körül mindig tenni fogok
S mindezt úgy, hogy semmi rosszat nem akarok
És már most annyit biztosan tudok
Lesz, akinek az emlékezetében,
Ha már nem élek, akkor is megmaradok.

A lehető legjobb értelemben…

 

Vándorsorok

Egy magyar busz útra kelt
A sok közül
A Felvidék felé
Nyitra, Selmecbánya és a többi,
Mintha tárt karokkal jönne elém.

Rám talál a mélabú,
Mert csak a táj vár ölelkezőn
Mindenét jó szívvel feltárva,
Megtűrt vendégei vagyunk ennek a földnek
És fáj a testnek, a léleknek ez a szálka.

Olyan melankolikus állapotban lépdelek
Az őseink nyomán
Ó hegyek, várromok, bezárt bánya!
Ha beszélni tudnának csodálói volnánk
Minden visszhangzó szavának. 

Így némán is minden mesél,
Hogy mi miért lett így
Megértem valahogy…
És az út csak egyre kanyarog.

 

Kukucs

Ma meglestelek a szépen kelő Napban
A te lélegzésed számomra egy édes dallam,
Mert olyan jó veled!

Álmodtam az éjben azt, hogy te engem nézel
Elárultad magad azt, hogy hortyogva pihentem
Figyeltél azért tudtad.

Lám-lám, milyen szép is ez?
Kérlek, jegyezd meg
Egy dekával sem szerethetsz jobban.

Dolgozik bennem valami, nagyon-nagyon késztet,
Hogy minden órával és perccel
Egyre jobban szeresselek téged.

 

...elment

Én nem tanultam meg,
Hogy kell embert elengedni,
Képes volnék a halállal megverekedni
Üvölteni, harcolni,
Hogy ne tudjon senkit magával ragadni.

Egy szeretett emberrel megint kevesebb lettem,
Ettől a ténytől legyöngültem
Az emlékek rám tódulnak,
Én még érte tenni akartam,
De már semmit nem tudtam.

A hangja még a fülemben,
Az ölelése mintha átsuhanna a vállamon,
Nem lesz így már többé,
Összeszorult szívvel ezt most jól tudom,
Hiánya fáj nagyon.

Lélek harang szól e földről ő elköltözött,
Bátorított mindig, hogy vigyem bátran keresztjeim súlyát
Sokszor letörölte könnyeim nyomát
És magam is a vigasza voltam, amíg hagyta.

Örökké tartó szeretettel kísértem el utoljára

 

Élesztő költészet napjára!

 

Ébredjetek tollforgatók!

Éledjetek versolvasók!

Mi egymás nélkül nem élhetünk

Majd a csoda mindig itt lesz velünk.

 

Elváltozott cudar világ,

Együtt mondunk érte imát

Most senki ne váltson csatornát!

 

Magyar beszéd, magyar szavak

Néha leborulok, megsiratlak

A monitorra dülledt szemek,

Úgy érzem, hogy sutba vetnek.

 

Szépen kötött drága könyvek,

Nem vétkesek,

Sokan mondják nincs rá idő

Akkor mi a rabul ejtő?

 

 

 

Ó, te szeretet!

 

Olyan jó megtalálni

Téged a hétköznapok

Sötétnek tűnő rengetegében

Itt vagy mindenhol körülöttem

Oda vagyok érted egészen,

Mert ezernyi a hangod, az érintésed

Ó te szeretet, nem is bírnálak nélkülözni

Te vagy ami éltet.

 

Én sajnálom azokat,

Akik nélküled élnek

Ők általában jó szóval

Senkit nem illetnek

Dühösek, hőzöngő rémek

De még feléjük is türelmet szánok

Hátha a szívük megtalálom

Ó szeretet mindenkinek kerüljön belőled,

Kívánom a képességet, mert a baj innen ered

Hogy szeretet nélkül éldegélnek emberek

És ne feledd, szeretet, én nagyon szeretlek!

 

 

 

Tündérkirály

 

Lehet, lepke szárnyán érkeztél

Nagyon vártalak, halkan jöttél

Úgy leheltél vállamra édes csókokat

Megszűnt körülöttem minden

És csak téged láttalak

Te olyan jól szeretsz

Könnyű pehellyé válik

Karodban a testem

Érzem, ahogy lüktet a vér ereimben

Erősen kalapál melletted a szívem

Tündérkirály! A varázslatod rabja lettem

Te vagy a fény mesebeli életemben

Te vagy az én ékkövekkel kirakott koronám

Semmi, nem létező volnék,

Ha te nekem nem volnál

Most a csókjaid visszaadom

És ringass álomba édes szerelmem

És amíg nem köszönt ránk a reggel

Kérlek, ne engedj el.

 

 

Március

 

Friss szellőjű március

Engedd, hogy megtiszteljelek

A hónap közepére kívánom

Az ünnepedért becsüljenek!

 

Én a nemzeti szín bokrétám

A szívem fölé helyezem,

De nem szónokolom,

Hogy minden rendben!

 

Mert marja bőrünk a kín

A lelkünk majdnem

A sóhajába fullad

Így kell élni a magyarnak?

 

Kedves ifjak! Drága vérem

Bennetek él reményem

Friss szellőjű március

Voltál vagy és juss!

 

 

 

(Az én rózsaszín világom)!

 

Tiltakozom megsebeztél!

Magyarázatra nem méltattál

Kevélyen tovább léptél.

 

Hozzám vágtad:

Rózsaszínnek festem

Ezt a cudar világot.

 

A páncélinged

Nagyon kemény

Mi van a te szíved helyén?

 

Én érzőn élek

Ez néha nehéz

De veled vádlóm

Nem cserélnék.

 

Hogyha tudok, én adok

Ha kell, simogatok

Csókot is lehel a szám

És képzeld

Visszakaptam már.

 

Gondolom, lehetnék

Veled azonos

Ordenárén beszélő

Elégedetlen nagyszájú harcos!

 

Döntöttem a régi maradok

Az utamon kitartok

A színekről annyit mondok

Tarka az élet

És én csak arról írok

Amit látok

Hallok érzek

Tudatni akarom

És nem rózsaszín alapon!

 

 

Búcsúzás

 

Én elbúcsúzni

Jól nem tudok

Amíg te egyre

Csak egyre távolodsz

Én félig belehalok.

 

Az igaz hogy szívből mondom

Viszlát, szép napot!

Itt bent ez a valami

Nagyon sajog.

 

Én elbúcsúzni

Jól nem tudok

Az utolsó ölelésben

Félig elveszek

Az hogy visszatérsz még

Ilyenkor csekély vigasz

Távolodsz minden lépéssel

És én ezt értem

Hogy menned kell

Egy meleg kézfogással

Engedlek…

Engedlek el.

 

 


 

 

Szeretettel ajánlva: Varga Endréné Erzsinek!

 

Barátságról

 

Van az úgy, hogy az ember alatt

A föld leszakad

És sötét lesz az ég,

Sajnos ez már velem

Többször is megesett,

De nem lógott sokáig az orrom

Mert a barátom mellettem termett

Felszárította a könnyeimet

És elhitette velem

Nem vagyok erőtlen

Szép még az is,

Hogy benne bízhatok

Ő nem várta el tőlem,

Hogy változzak

Ő tudja, hogy nem tudok!

És még így is

A szeretetével

Jutalmazva vagyok.

Neki köszönhetem,

Hogy most sem marad utánam

Más csak az átugrott szakadék

Hálás vagyok neked

Barátnőm mindenért.

 

 

 

Kitüntetés

 

A fejem fájt,

Szürke volt a reggel,

Észrevétlen semminek

Éreztem magam

Porszívóval a kezemben

A munkámhoz fogtam

Meglepetés várt

A szobában szép szóval

Fogadtak

Előző nap náluk hagytam

Néhány versem,

Ezért rajongtak körül engem

Legszebb, ami fülemben megmaradt

„Ági te kedves vagy”

Hogy ezért megérte

Ezernyi az indokom,

Egy pillanat alatt elmúlt

A főfájásom

És energiám annyi lett

Egy pillantnak tűnt,

Hogy a munkaidőnek

Vége lett.

 

 

Tegnap is

 

Én tegnap is láttam

A szerelmet égő szép szemeiden

Úgy megöleltél

Elakadt a lélegzetem

Tudd meg, tudd

Már csak veled

Jó nekem,

Te vagy az életem,

Te vagy ami a Földön

Élve megtart

Csak te kellesz nekem,

Jöhet bármi

Érted ragaszkodom

Összeértünk,

Mint a törzsből

Kinőtt faágak

Egyek,

Mi ketten egyek vagyunk.

 

 

Judit mosolyában

 

Egy napon Judit mosolyában

Oly sok minden felragyogott

Játszi könnyedséggel mankóin a folyosón

Végig kopogott

Őt nem vakította el az élet tükre,

Lehet, bántják a dolgok,

De ezt rajta látni nem lehet

Él,, és nagyon kedves,

Talán nem bánja

Lelkemmel az első pillanattól

Törődni kezdtem vele

Na, nem a szánakozás

A jaj foglalt le,

Inkább a csodálat 

A csodálat Judit mosolyában!

 

 

A tollforgató takarítónő

 

Én becsüllek öreg Szani!

A kenyerem neked köszönöm,

De nézd el nekem,

Amíg súrolom a padlót

Sorban születnek gondolataim.

 

Szerény szolgálója vagyok

Ennek a világnak

Kedvelem vén falak

Az átutazó lakóidat

Ők már mind igazi életharcosok

A hozzám szóló jó szavuk

Megérint, és csak tanulok belőlük

Szüntelen, ilyenkor azt érzem

Megkeseredni nincs okom,

Hiszen mindig van tollam, papírom.

 

Portörlő rongy, WC-kefe egye fene

Megvagyok vele

Agyam zakatol tovább

És én ez maradok…

Sírig is ébren álmodó

Írogató Ágnes.

 

 

Valentin

 

Ráfogták, hogy ez a nap

A szerelmesek napja

Én nem bánom:

Csak a láng holnap is lobogjon.

 

Nem lehet a lelket

Satuba szorítani!

Nem lehet a szerelmet megvenni

Nem lehet követelni

Magunkat egészen oda kell tenni

Földöntúli csoda szerelmesnek lenni!

 

 

A hold ölén

 

Gyere szerelmem

Most a Hold csak egy kifli forma

És hozzá felvezet

Egy aranyszínű lajtorja

Gyere, ülj oda velem

Alattunk elterül a gyönyörűség

És te is az vagy nekem

 

A hold ölében ringatózunk

Együtt boldogan

Édes kis szerelmem.

 

 

A rátarti álgazdag

 

Még nem fizette ki,

De szép a háza,

Még nem fizette ki

Negyven év múlva lehet

Igazán az övé lesz

Birtoka, tanyája!

Mert azért olyat akart ő

A környéken ne legyen párja.

 

Még nem fizette ki,

De olyan autón jár,

Szájtátva bámulták

Meg érte az utcán

Dögös a kicsike

Van jó színe és ára,

Nem is beteg a gazdája?

Ilyen nagyra vitte

Kondás volt a papája,

De ezt már nem emlegeti

Az a lényeg a külsőség ragyog,

Az hogy ő tehetős

Döntsétek el magatok!

 

 

Egy gigerli

 

A gigerli ne bántsa a szemedet!

A rongyrázás olyan nagy bűn nem lehet,

Ez egy elterelő művelet,

Míg rajta tarka göncét meglesed

Addig sem izgat,

Hogy holnap mi lesz, mi jöhet.

 

 

Egy tál remény

 

Lassú sorok kígyóznak

A kondérok előtt,

Műanyag tányérokból

Étel gőzölög.

 

A komor megtört emberek

Nagyon szégyenlősek,

De az éhség győz

És csak az a vágy

Babgulyásban merüljön el

A kanál.

 

Az újonc gátlásosan

Lassan közeleg,

Kínjában tekintete

A kopott cipőjén ténfereg,

Egy tál remény

És még holnap is lesz…

 

 

Rigófütty

 

Én így szeretlek,

Ahogy vagy

Meg ne változz

Így maradj.

 

Bízzál bennem 

Ne csüggedj

Meghallgatlak téged

És idő rád mindig lesz

 

Kócolnám a hajadat

Csak már újra felkacagj

Fél puszit is adhatok,

Hogyha gyorsan megadod.

 

Ha lóg az orrod

Nem kellesz

Keresem a kedvedet

A rigófütty hozzád száll,

Hogy újra mosolyogjál.

 

 

 Égő

 

Úgy telnek a napok

Van, aki éhes és vacog!

Adósak országa lett

Ez a kis tünemény.

 

Úgy telnek a napok

Van, aki büszke és dacos!

Valótlanról beszél

És elköltözik tőle az egér.

 

Úgy telnek a napok,

Már azt sem mondják Jó napot!

Ágynak esnek időre,

Mert csak egymásnak az ismerőse.

 

Úgy telnek a napok

Sokan törődést, szeretetet várnak!

De a hozzá vezető útra nem találnak

Az útra nem találnak.

 

 

 

Tavaszváró

 

Ma vágytam ki a szabadba,

Fáznak még a fák…

Várják ők is,

Hogy kopott rozsdaingüket

Újra váltsák.

 

Kerestem a régi

Suhanc lépteim nyomát,

Langyos régi tavaszok

Emlékei megöleltek már.

 

A határban ollók csattognak

Emberek nesze száll

Szőlőt metszenek,

Vékonyka jég csillan a pocsolyán

Te tavasz, várnak már!

 

A kemény szántás tetején

Nagyokat lépek,

Fácánkakas rebben meg

Tőlem ijedtében.

 

Vadak etetője jól elvegyült

A bokrok sűrűjében,

Hosszasan kerestem,

Alig vettem észre.

 

Nem is tudom

A szépsége valódi e

Ennek a tájnak?

Vagy csak én vagyok az,

Aki annak látom.

 

Gyere, és ennek járj utána

Ezzel nem veszthetsz

Csak nyerhetsz

S minden, ami szép

A tiéd is lesz.

 

 

          Titok

 

Szeretem,

               Ha összeér a vállunk

Szeretem,

               Ha egymásra találunk.

 

 

Sajnálom

                Az időt, ami nem telhet veled

Sajnálom

                Magamat meghalok nélküled!

 

 

„Szeretlek”

               Ezt már hallottam tőled

Szeretlek,

               Ezt éreztem melletted.

 

 

Álmomban

                  Tiéd volt a főszerep,

Álomban

               Én voltam a legfontosabb neked.

 

 

Szeretlek, mert te vagy hozzám illő,

Szerelek, te engemet szerető.

 

 

A tanítóim emlékére

 

Én már tudom

Milyen nagy dolog volt

Elmondanotok azt, amit nem lehetett

Összeszorított foggal dalolni azt

Ami rombolt s nem is épített!

 

Szép volt tőletek

Mert érezhető volt,

Hogy ennek ellenére is

Bennünk hittetek

És nektek is köszönhető,

Hogy lett, aki igaz ember lett!

 

 

 

Bodros felhők

 

Bodros felhők

El –elkísér tekintet bennetek

Igazán szabadok vagytok?

Értitek vajon az emberek vágyát!

A vágyat, hogy ne fájjon a test

És szűnjön a lélek gyötrelme

Nem vagyunk tárgyak

Nem is az a kérdés

Csak a fájdalom kényszeríti ki

A könyörgést jöjjön már a kínokban

Egy kis enyhülés.

 

Sokan  nagyon sokan hallgatunk

Mert kérni nem szoktunk,

Nem is akarunk

Furcsa hogy körülöttünk

Vannak és észre sem veszik

Hogy az ember a bajaiban

Majdnem elveszíti a józan eszét.

 

Bodros felhők csak néha

Útra kelnék veletek,

Hogy majd megerősödve

Újra a szolgálati helyemre letegyetek,

Mert az erő nem terem minden ágon

Néha én is keresem,

De egyszerre meg nem találom

És én ezt bevallom

Más tagadja!

Majd megőrülve magára marad

És önmagát felakasztja

Majd ellepi, lehet a feledés

Először nagyon sírnak felette

Szemében ott lehetett a könyörgés

Élt volna élhetőn csak az nem volt

Aki rá visszanéz!

 

 

 

Fagyöngy

 

Az ifjabbik lányom Kármen

Nagy állatbarát

Gyakran javasolja

Sétáltassuk meg

Tappancsot, a kutyát

Kedvelt úti célunk

A Hársfa álé,

Ezáltal is belénk ivódott

A Széchenyi név,

Őrzi még sok-sok minden,

Hogy ő élt.

 

Egyik nap nagyon tombolt a szél

Egyszer csak az egyik öreg hársról

Lábunk elé esett annak gyönyörű kincse

Egy csokor fagyönggyel tértünk haza

Ajándék lett ez a különös ékszer

Elvittük a barátainknak Balfra

Az Erdő sor nevű utcába

A Varga házaspár konyhájának lett dísze  

A volt ékessége az öreg hársnak.

 

 

Január

 

Szürke fázós reggel,

Ragyogó fényes délidő,

Lassan hosszabbodó délután

Dermedt esti csend

Az éjszakában ragyogó csillagok,

De álmaimban már

A tavaszi virágok csokrát szedem.

 

 

A legemberibb

 

A legemberibb beszélgetés

Emlékszem…

Úgy kezdődött

Két karom szinte kimerülten

A válladra zuhant,

Akartam erőt venni még

Egy nagy sóhajban,

De a kedves szavad megingatott

És patakként csordogáló könnyem

Rád hullott, rád hullott,

Jól jött, hogy elengedhettem

Az égig érő fájdalmaim sorát

Jó hogy elért hozzám

Te szeretsz, te szeretsz igazán

Nem is sürgettél,

Ránk köszönt a pirkadat

És engem megvigasztalt

A szereteted a te nyugalmad.

 

 

Szergej

 

Szergej nálunk szolgált

És mára jól megemberesedett

Eljött kirándulni

Kívülről megnézte régi otthonát

A laktanyához közel álló panelok sorát

-„Девочка! Mi lett veletek?

Azóta itt minden olyan elhasznált lett.”

 

 

-„Látod, Szergej? Én sem vagyok már gyerek

Akartam a szépet, talán a bőséget?

Ebből most csak egy vajas kenyér lett

-„Az ám a kenyér az finom most is nagyon!

De én csak turistáskodom,

Otthon megvan már minden,

Megszületett az unokám Andrej!

Majd elhozom egyszer.”

 

 

A selyempaplan

 

Új ismerősöm élete lassan lepereg

Régen, már igazán rég született

Ma már alig létező lelkületről árulkodik,

Ami az életében szűkösen volt,

Arról nem panaszkodik.

 

Dicséri a létet, a természet csodáit

Dicséri a megszépült ifjúságot

Ő olyan rendszerető kis ügyes

Nagy gondosan söpri tenyerébe

A kenyere morzsáit és a

Kedvelt madárkáinak szórja.

 

Elfáradt, ágyát gondosan eligazítja

„Látod? A huzat alól kikandikál

A takaró, olyan elérhetetlennek tűnt,

Mire ezt is megvehettem

És fel se tűnt senkinek.”

 

Valahogy így öregszik meg az ember,

A kezem megszorította búcsúzóul

És az utamra engedett,

Az, hogy visszavár nagyon, nagyon jólesett. 

 

 

 Adósaim

 

Adósaim ti ronda lények!

Csúfságotokat belül hordjátok

A szívetek helyén igen, igen

Ma még háborgom miattatok,

Hiszen egy szemrebbenés nélkül

Megpróbáltátok, hogy kifosszatok.

 

Már-már nyúzva-húzva tépdestétek

A jóban való reménységem,

De én erőnek erejével megtartottam,

Mert nem vehettek el tőlem mindent!

 

 

 

Odébb állok

 

Körülöttem lesajnált életek,

Különös értékrenddel megrakodva

Hangosak, feltűnőek

És mégis túl egyszerűek.

 

Körülöttem a Napot is eltakaró

Hazugságok vannak

Semmit érő szerelmek

Valami, amit ők annak hívnak.

 

Körülöttem sűrű köd

Belőle gúnyos röhögés árad

Idáig vártam, hogy tisztul még,

De itt az már nem tud.

 

Így hát megyek, odébb állok.

 

 

Bojtos pulóver

 

Sorsom!

Te megfoghatatlan uralkodó!

Ma üvöltve kérdezlek,

Miért tartasz vékony pamutszálakon engem?

Vagy olykor azon sem

Csak levetkőztetsz!

Miért?

Itt kell állnom egyedül

Védtelen vagyok

Zokogásom riasztó hangjára,

Aki igazán szeret

Csak az marad velem.

 

Értem én, értem

Készítsek mindebből

Egy másik gombolyagot

És akkor minden kezdődik előröl?

Sorsom, kérlek, hagyj engem

Egy kicsit megpihenni,

Unalmasan bólogatni

Hagyj az unalmas csendben,

Hogy végre egyszer ne történjen semmi

Jó lenne most csak lenni, lenni.

 

 

Újévi álom

 

Az új évet kezdő

Remegő léptek

Nekem nagyon ismerősek,

Na, nem a szesztől!

A bizonytalanságtól,

Hogy mi lesz akkor,

Ha az ígéretek polca

Ismét leszakad.

 

Mert azért szállt felénk

Vidám dal,

Pár ékesen szóló köszöntő,

Pár régi hagyományt őrző regélő,

- De tavaly is!

 

- Ne szólj rám!

Igenis van hitem

És reményem,

Oly régóta álmodom

Felfogni nem bírom,

Hiába dolgozom?

 

Akik szépítgetik a valóságot

Meg-meghallgattam,

Pengeélen táncolnak az idegek,

Nehéz életből lett nehezebb, nehezebb,

De ez nem siránkozás, csak egy rétegnek

A józan valóság.

 

Nem vagyok olyan megfásult,

Hogy ne kívánjam szívemből mindenkinek a jobbat,

Érzelmek, érzések rabja vagyok,

Az igazság igaz szeretője,

Legyünk még mindannyian boldogok,

Mielőtt elvisznek a temetőbe.

 

Barátaim, költőtársak!

Rátok is gondoltam én

Értünk él a vágy bennem

Amíg élők vagyunk

Addig becsüljenek meg,

Mert én már ebbe is beleuntam

Soknak dicsőítik sorát,

Akik már régen a másvilágon vannak  

Életükben átnéztek rajtuk,

Mert egyszerűek voltak.

Fénylő csillagként a lelkükben ragyogtak

És jó, hogy voltak,

Boldog újévet emberek.

 

 

Olyan jó

 

Olyan jó szeretni téged,

Értelme vagy minden szépnek

Rólad szól az álmom,

Kába a nappalom,

Mert ébren is csak rólad álmodom.

 

Olyan jó hogy vagy!

Könnyűszerrel lebegek melletted

És alig tudom levenni rólad a szemem

Ha tehetném, sokszor a karomba vennélek,

Hogy óvjalak, így kíméljelek

Én a pokol tornácára is elmennék veled,

De azzal is beérem, ha megvénülhetek

Veled, melletted ez azt jelentené:

Van még egy kis időm, szerelmem melletted,

Ez olyan jó.

 

 

Boldika

 

-Szia Boldika!

Nemsokára karácsony lesz!

Sovány ez az ember

Az állomás a törzshelye

Olyan kis kortalan,

Hogy hány éves lehet, el sem tudom képzelni

-Mi a helyzet?

-„Fázik már a lábam, lyukas ez a csuka”

-De mi újság azt mondd!

-„Ó ma könnyen vagyok,

Képzeld kajáltam,

Vittem mázsálni kartondobozokat

És még pénzem is maradt”

-Boldika, közeleg az ünnep

Szeretnél-e valamit?

-„Hogyne, hogyne

Jönnek- mennek körülöttem

Az illatos emberek

Majdcsak megdobnak egy kis zsével,

Tavaly is jól elvoltam,

Még forralt bort is kaptam”

-Akkor boldog vagy?

Bólintott csak

Akkor ő ezért nem öregszik

-Minden jót Boldika.

 

 

Rongybaba

 

Ma ne bánkódj

A kopott ruhádért,

Hiszen rád is ragyog

Egy röpke fénysugár

Hallod? Ezernyi torokból

Szól az ének: Csendes éj.

 

Még néhány perce

Hangosan taposták az igát,

Aztán talán mindenkit

Utolért a varázs és csend lett

Valami megfoghatatlan

Csodálatra méltó csend.

 

Az ósdi nagy tükörben

Én is felfedeztem

A megbékélt képemet

Érzed? Elbújtak

A bánatok a résekben

A gyertyafényben

Megszépült minden

A szeretettel ölelő

Fenyőillattal kísérő

Magasztos ünnep

A keblére ölelt

Mindenkit és mindent

Öreg rongybabám.

 

Szipogó

 

Szeretnék a fejed fölé fedelet,

Az asztalodra kenyeret,

Adnék pénzt is, ha nekem volna

Sajnos ez az eszköztáram:

Féltelek! A TÉL FAGYÁTÓL

Féltelek ettől a valóságtól,

Amely nem kímél,

Taszít a mélybe le.

Nem ölel, nem szeret senki sem?

Sírnom kell, sírnom!

 

Olyan röhej, ahogy a szeretetről

Papolnak és bizonygatnak,

Ha hittél volna nem ez lesz,

Könnyedén fejedre olvassa

És tovább megy,

De a te gyomrod üres.

Napok óta nem süt ki a nap,

Haragszanak rád, hogy még élsz!

Érzem magamon a megtört én vagyok,

Látom égő szemed a távolba mereng,

Halk szavad elér hozzám, beleremegek,

Ne sajnáljatok jó emberek,

A lelketekkel szeressetek

S az legyen az utolsó morzsa.

 

Szipogó: az üres lakások tövéből,

A koszos utca kövéről,

Ahol tilos megszállni.

 

 

Köszönöm, hogy megkérdezted

 

Tegnap megszólított

Egy aranyos gyermek

- Ági néni, hogy születnek a versek?

Egy mosolyból, sóhajból

Könnyekből, boldogságból

A tájból, egyetlen pillantásból

Szerelemből, szeretetből

Mindig és mindenhol

Versek születnek érzelmekből.

 

Csengő hangján újra kérdez

A kis édes

- Minek, és kinek szól mindez?

Azért, hogy éltessen

Aki olvas, érezzen

Emlékezzen, utánam ez marad

Szépen szóló csengőszóval

Látom, sokra mehetek

Hiszen téged is, kicsi kérdezőm

A verseimnek köszönhetlek

Kövess bátran te kis kedves

Mert mindenki tud írni verset!

Köszönöm, hogy megkérdezted.

 

 

Aranyhaj

 

Itt maradt egy aranyhajszál

A párnán a tested után

Még meleg a takaró

És én mégis már a gyengéd

Ölelésed keresem

Nem vagyok telhetetlen

Csak te vagy az életem!

 

Itt maradt egy aranyhajszál

A párnán és a gondolataimban.

Majd egész nap elkísérnek 

A kedves szavaid és várom,

Hogy újra és újra lángoljon

A szerelmem, a vágyam,

Várom, hogy mellettem legyél Életem.

 

 

Zsömle

 

Zsömle színű kutya

Nyüszít a kapuban,

Kidobták!

Úgy került szegény oda.

 

Étlen, szomjan vergődik,

Ez lett az ország imázsa

Csak nehogy megkezdődjön

A szalámi gyártása.

 

Zsömle, zsömle

Te négylábú zsömle,

De hatalmas a kétlábú!

Kellene közben egy kis csere

És akkor talán a lelketlenek is

Tanulnak a hibáikból,

Mert úgy adódott

A felelősség mégis csak az emberé

                   Nem?

 

 

Te szeretsz engem

 

A nagy boldogságomban

Válladra hajtom a fejemet

Mert te szeretsz engem!

Te nem dicséred rajtam

Bennem, ami érdemtelen,

De nem is bírálsz érzéketlenül,

Nem akarsz összetörni

Csak elfogadsz tiszta szívvel.

 

Megértél rá, hogy vigyázni tudj rám

Már jól tudod, ha kitérek a hitemből,

Akkor hangoskodom

És nagyon védtelen vagyok

Szelíd békítő szavaid,

Olyankor sokat jelenteknek,

Talán nem hiába vesződsz velem,

Én is szeretlek téged ezerrel

És neked tartogatom magamból a jót!

 

Te szeretsz engem.

 

 

 

Kinek szóljak még

 

Sokszor azzal bíztatott Nagyapám

„Okos a magyar nép unokám!”

Utolérem igazát, de mégis

Bánatba esem,

Úgy tűnik az, hogy okos,

Nem ér semmit sem,

Mindenhol koldusok állnak

És jobb időkre várnak.

 

Nagyapám történetein cseperedtem,

Tarka volt az élete sok minden volt benne

A múlt szegénysége, az akkori világ helyzete

És ő előttem, amit megélt valahol mégis

Szépnek festette.

 

Én megértettem, hogy akkor régen

Volt a kenyérnek becsülete

Örömöt okozott a héjában sült krumpli

És a csekély valami mellett

Nem siránkoztak őseim

Betegesen boldogtalanul,

Vagyont érő dolgok után 

Legfeljebb álmodoztak

És sokat dolgoztak.

 

Papám! Köszönöm az értéket, amit rám hagytál

Magam is azt viszem tovább,

Hogy okos a magyar nép és te sem számoltad

Mennyien szeretnek a gondolataidért,

Az érzelmeidért és én sem teszem

Egyszerűen megérzem.

Kinek szóljak még!

 

 

 

A fáraók nyomán

 

Halál!

Miért ragadtad el őket?

A poros úton szépet-jót

keresni mentek.

Haza ők miért nem jöhettek?

 

Halál:

Olyan végzetesen

visszafordíthatatlan vagy,

uralkodsz minden földrészen,

az életen!

És én mégis könyörgök hozzád:

a fáraók nyomán járó

honfitársaimat

ne tizedeld meg HALÁL!

 

 

 

Csatos kis imakönyvem

 

Csatos kis imakönyvem,

De régen nem fogtalak,

Beléd sem néztem

Por lepi már a fedeled,

Ez olyan szégyenletes.

 

Csatos kis imakönyvem,

Bevallom kicsit én

Öntörvényű lettem

Nem…nagyon!

Ilyenné kalapált a sorsom.

 

Bocsásd meg a vétkem

Te imádságok gyűjteménye!

Mert nem telik el úgy nap,

Hogy el ne rebegjem

Saját imáimat.

 

Az, ami segíti életem

Azt én nagyon jól tudom

Döbbenet, sokszor aki szónokol,

Az jár tévúton

Csatos kis imakönyvem leporolom.

 

Megismertelek

 

Amikor nem ismertelek

Egy kopár szikla volt

Számomra az élet

Árván várakoztam,

Búsan számoltam,

Hogy eltelnek felettem az évek.

 

Ezért olyan szép volt

Rád találni,

A lelkem sugallatára

S azóta is csodálom,

Hogy milyen szépen  

Megvagy velem

 

Ez az én szerencsém: megismertelek!

 

 

Manódal

 

Vinnélek, mindig magammal vinnélek,

A zsebembe tennélek,

Csak velem legyél,

Titkon meg-megcirógatnálak,

Legjobb falatokkal kínálnálak,

Mesés dallal elringatnálak,

Hozzád küldeném a fényt,

Hogy szépséged még jobban ragyogjon,

Tiszta levegőt és vizet adnék neked

Virulásodnál semmi se lehet szebb,

De a legfontosabb az, jönnél-e velem?

Akarsz-e lenni mellettem?

Megpróbálom elhallgatni,

Manódalra késztet a szerelem

Mégis azt kérem, te várj engem,

Akkor is, ha a mese véget ér.

 

 

November

 

Ó, jaj, milyen is az ember?

Amikor féltettem

A szeretteim hogy egyszer

El fognak menni

Azt képzeltem

A rám szakadó fájdalmammal

Majd megszűnik minden.

 

Én ostoba Ágnes!

Hiszen olyanok a fák,

A virágok a régi poros út,

A Napnak sugara, a szél, a felhők

Hiszen olyan minden, mint akkor volt

Jó lenne azt mondani

A november is ugyanaz,

De sajnos ez nem igaz,

Mert ők már nem élnek!

 

Bennem vannak,

Ápolom az emlékük

A tőlük is kapott szeretet

Az visz engem tovább

Még egy virág,

Még egy mécses,

Hangos a sóhajom

A nagy csendnek.

 

Itt a sírhalmoknál

A könnyem a vállamra pereg,

Tudom, ők ezt nem akarnák,

Sokat szenvedő nagyszüleim

Békével pihenjetek 

Ó, jaj, milyen is az ember.

 

 

Baj ne érjen

 

A gondolataim nálad járnak,

Nem tudom, hogy értessem meg veled

Az a legfontosabb hogy baj ne érjen téged!

 

Egy aggodalmaskodó marhán

Kacarászni jót lehet, igaz?

De ilyen a szeretet.

 

Úgy tudom nincs a világon,

Az az óriás kar, amely bármeddig elér,

Hogy vigyázzon rád kicsikém.

 

Különben is vedd tudomásul!

Pontosan úgy vagy jó ahogy vagy,

Hidd el nekem.

 

A porcikáidból, ha bármi letörne

Elveszne vagy egyebek

Leírhatatlan veszteség lenne.

 

Kérem, tartsd szem előtt 

Az általam megjegyzett csekélységeket

A következő leltározásig.

 

Elvárom teljes épségben

Jelentkezz nálam

Pici kék foltoktól talán eltekintek.

 

Köszönettel: az ép test pártoló

Egyesület vezetője!

 

Útra kelek

 

Holnap útra kelek,

Néhai nagyapám szülőfalujába,

A nagy hídon át a Dunán a Felvidékre

Onnan telepítették ki,

Apró motyójával,

Elszakítva testvéreitől,

Sok jó rokonától.

 

Útra kelek,

Múltat idézni,

Megölelni jó magyarjainkat

Kisebbségek ők a szülőföldjükön

És mégis, mégis megvannak,

Ha majd visszatérek,

Büszkén hozom el

Szívélyes üdvözletüket.

 

 

Anya beszéd

 

Gyere, add a kezed,

A tenyerembe,

Hagyd, hogy mint annyiszor

Gyönyörködjek benned,

Engedd, legyen időm

Bátorságot venni,

Hogy téged a felnőttek útjára

El tudjalak engedni.

 

Majd ne felejtsd a régi otthont,

Az ízeket, ne felejtsd

A szülő féltőn szeret.

 

Érzem, látom,

Az erőtől duzzadsz,

Minden megvan benned

Hogy a sarkadra állj,

De az anya az ilyen,

Hazavár mindig,

Ez az eszedbe legyen.

 

(Szól az írás: Ági és Kármen nevű lányomnak!)

 

 

 

Utolsó kívánság

 

Még hallgasd velem a csendet,

Gondold át

Neked én mit jelentek

Érzékeld azt, te nekem mit jelentesz.

 

Még hallgasd velem a csendet,

Aztán nézz mélyen a szemembe,

Ha azt a régi fényt látod ragyogni,

Az kér téged, szavak nélkül,

Maradj meg nekem örökre.

 

Még hallgasd velem a csendet,

Lám – lám a lélegzeted elakadt

S csókra nyílt a szád,

Így a legjobb, ne engedj el soha már!

 

 

Hofi Géza emlékére

 

Művész úr!

Nagy a baj,

Nincs az ön hiányát pótló,

Igazmondó!

Olyan jólesett röhögni

A nyomoron, kicsinységeken

És hatalmas dolgokon

Hofi Géza nélkül

Árvaságba estünk

És már senki nem akar

Örökbe fogadni bennünk.

 

 

A magam vára

 

A nehéz sors belém verte,

Erő van a két kezemben,

Ha eleredt, el is apad

A nőnek a könnye.

 

Már nem tudom,

Hogy is?

Csak mentem, mentem.

Ha baj volt,

Kérni nem mertem.

 

Lehet, sokat féltem,

Nagyon nehéz volt,

Míg idáig elértem,

De most áll a magam vára,

Ez ad okot a boldogságra.

 

 

 

vissza a címoldalra





nagycenkifuzetek.hu címoldaláraLap tetejére
nagycenkifuzetek@gmail.com 0036/30/3188900


0,193 mp
36/30/3188900


0,193 mp